#Történelem és kultúra #Túrák /

A történelem hírnöke a visegrádi Várhegy tetején

A Dunakanyar mindkét partjának bájos települései már önmagukban is kalandra csábítanak, de egy élménydús családi hétvége természetesen a Várhegy tetején tornyosuló Fellegvárban tett látogatással válhat teljessé.

Kevesen tudják, de a Dunakanyar ékességének számító Visegrád ikonikus építménye, a Várhegy tetején tornyosuló, a köznyelvben egyszerűen visegrádi várként emlegetett Visegrádi Vár – a rekonstruált alaprajz szerint – egykoron a Várhegy tövében álló Salamon-toronnyal, mint Alsóvárral képezett egy egységet.

Az is tény, hogy a ma látogatható Fellegvár nem az első vár, ezen a vidéken: a Sibrik-dombon épült erődítmény a tatárjárás során pusztult el. A visegrádi kettős várrendszert a királynő hozományából 1250-1260 körül emeltette IV. Béla király és felesége, Laszkarisz Mária királyné. Akkor a vár a hegycsúcsot övező erődítésfalakból, valamint két toronyból és egy lakópalotából állt. A később a székhelyét ide helyező Károly Róbert király tovább bővítette a várat, ahol 1335 késő őszén került sor a Károly Róbert magyar király által összehívott, Luxemburgi János cseh király és Nagy Kázmér lengyel király részvételével megrendezett diplomáciai találkozóra.

A várat a későbbi időkben is tovább alakították. Szakértők szerint Luxemburgi Zsigmond idején készült el az úgynevezett “asszonyház”, míg Mátyás király uralkodása idején az erődítmény palotaszárnyait teljesen felújították. A Fellegvárat az Alsóvárral völgyzárófal kötötte össze, amely egészen a Duna partjáig húzódott, ahol őrtoronyban végződött. Ennek jelentőségét az adta, hogy a völgyzárófalakon vezetett az a középkori, Esztergomból Budáig tartó út, amit északon a kaputorony, délen pedig egy kapu zárt le. A várban történelmi szerepét az is kiemeli, hogy az évszázadok során több alkalommal is itt őrizték a szent koronát a koronázási ékszerekkel 1529-ig. Az 1544-ben török kézre került erődítmény hatalmas pusztítást szenvedett el, helyreállítása az 1870-es évek elején kezdődött és még ma is tart.

Miközben a Fellegvár kiállításai a történelmi időkbe vezetnek vissza, a hegytetőről a városra és a Dunakanyarra nyíló csodálatos panoráma a régió mai csodáit tárja az utazó elé.

A Fellegvár állandó kiállításai: Szent Korona kiállítás, Vártörténeti kiállítás, Panoptikum (1335-ös visegrádi királytalálkozó emlékére), Középkori fegyvertörténeti kiállítás, Úri vadászat a középkorban, Szabadtéri középkori hadieszköz bemutató

NYITVATARTÁS 2023:

  • ápr. 1. – szept. 30.: minden nap 9.00 -18.00
  • okt. 1. – okt. 25.: minden nap 9.00 -17.00
  • okt. 26. – nov. 30.: minden nap 9.00 -16.00
  • dec. 01. – dec 23.: péntek, szombat, vasárnap 9.00 -15.00
  • dec 24., 25.: ZÁRVA
  • dec 26. – jan. 07.: minden nap 9.00 -16.00

BELÉPŐK (2023. JANUÁR 1-TŐL ÉRVÉNYES ÁRAK):

  • Felnőtt jegy: 2.000 Ft/fő
  • Diák- és nyugdíjas jegy: 1.000 Ft/fő
  • Gyermek 6 éves korig: ingyenes
  • Nyugdíjas 70 év felett: ingyenes

Szeretnél többet
olvasni?

XXXIII. Nemzetközi Bohém Ragtime & Jazz Fesztivál – 2024.03.22-24.

Bohém Fesztivál már 33. alkalommal! A házigazda Bohém Ragtime Jazz Band a szenzációs Bratislava Hot Serenaders és az Original Prague […]

#Fesztivál ajánlók /

Valentin Kürtőskalács Napok az Édes Mackó kürtőskalács-cukrászdában.

Valentin-nap alkalmából mindig készülünk valamilyen kürtőskalács újdonsággal, meglepetéssel. Ezúttal a Valentin napot követő hétvégén is szerelem lesz a levegőben és […]

#Események #Gasztronómia /

Szerelmesek csillaglesen, mátkák a múzeumban, sárkányok az éjszakában – hétvégi programajánló

Bár már elmúlt Valentin-nap, több hétvégi programot is a szerelem jegyében hirdettek meg: különleges tárlatot és a csillaglest is választhatnak […]

#Ajánló /