#Ajánló /

Az „ország iskolája”, pompás szökőkutak, csikósbemutató, egyedülálló madárvilág és vízi sportok: Irány Debrecen és környéke!

Nagyvárosi hangulat, szökőkutak, teraszok, népi hagyományok, puszta és páratlan vadvilág. Mindez és még sok más látnivaló és érdekesség várja az utazókat az ország keleti részén, Debrecenben és környékén.

Debrecent, az ország második legnagyobb városát már az ókorban is lakták, majd 1361-ben Nagy Lajos királytól mezővárosi rangot kapott. Ekkor indult igazán fejlődésnek a gazdaság, az állattenyésztés és kézműipar, melyek egy időre az ország legnagyobb és leggazdagabb városává tették Debrecent. A XVI. században Kálvin János tanainak hatására a város lakosságának nagy része református hitre tért. Ennek jelképe a Református Nagytemplom, az ország legnagyobb református temploma, amely a város főterén, a Kossuth téren áll. A klasszicista stílusú épület több látnivalót is rejt: többek között a bibliatörténeti makettkiálltást, a Kossuth relikviákat, valamint az 50 mázsás Rákóczi-harangot. A 61 méteres toronyból pazar kilátás tárul elénk a Kossuth térre és a Piac utcára (a toronyba lifttel is fel lehet menni). A templom mögött a híres Református Kollégium épülete látható, amit az „ország iskolájának” is neveznek, megtekinthető itt a kollégium és a Debreceni Egyetem közös jelképe, a gerundium vagy más néven tűzoltóbot, ami a diákok eredetileg tűzoltásra használtak. A felsőbb évesek botjai akár a 8 kg-ot és a 170 cm-t is elérték.

A belvárosban sétálva, akár egy olasz városban is érezhetnénk magunkat, nem véletlenül kapta Debrecen a „kálvinista Róma” nevet: csodás szökőkutak, például a Millenium szökőkút, valamint teraszos éttermek, kávéházak és a hajdúsági konyha remekei várják a gasztronómia szerelmeseit. Talán a legismertebb helyi étel a debreceni nevű roppanós, lédús kolbászféle, de érdemes megkóstolni a töltött káposztát, a hortobágyi húsos palacsintát, slambucot és a szürkemarha-húsból készült ételeket is.

Ha már mindenki jóllakott, egy kellemes séta igazi felfrissülést hozhat. A debreceni Nagyerdő egy közel 1100 hektáros területen fekvő öreg tölgyes, ami egyben természetvédelmi terület is. Számos pihenő-, szórakozó- és sportolásra alkalmas helyet találunk itt, mint például a Békás-tó, a nagy írók és költők szobraival szegélyezett Medgyessy sétány, a Csónakázótó, a Nagyerdei Gyógyfürdő és Strand, az Acquaticum Gyógyfürdő, az Ötholdas Pagony játszótér, az Egyetemi Park, a Botanikus Kert és még sorolhatnánk. Ha itt járunk, ajánlott benézni a Debreceni Egyetem impozáns főépületébe is, ami közvetlen a Nagyerdő mellett áll.

Ha még marad pár napunk, a város a környéke is számos érdekességet tartogat. Debrecentől mindössze 40 kilóméter a Hortobágy. Közép-Európa legnagyobb füves pusztáján rengeteg a program és a látnivaló, ami közelebb hozza a vidék állatvilágát és hagyományait a látogatóhoz. A pusztaprogram és csikósbemutató során megismerkedhetünk a hagyományos legeltető állattartással, a rackanyájjal, szürkemarha gulyával és a híres hortobágyi csikósok páratlan ügyességével. A Hortobágyi Nemzeti Parkban a számos kiállításon kívül márciustól novemberig biciklikölcsönzésre is van lehetőség. Az állatvilág kedvelőinek a Vadaspark kifejezetten ajánlott. Lakói között megtalálható a farkas, a vadló, a keselyű és a védett területeken ma is élő vadállatok, mint például a vadmacska, a görény, a réti sas, a nagy kócsag vagy a szürke gém.

Hortobágytól 37 kilométerre keletre az aktív sportok szerelmeseinek egyik paradicsomához, a Tisza-tóhoz érkezünk. A Tisza–tó, más néven Kiskörei víztározó Magyarország második legnagyobb tava 127 km2 területével. A part mentén több szabadstand található, míg Tiszafüreden termálfürdők várják a pihenni vágyókat. Abádszalókról indulva hajótúrákon vehetünk részt, de van itt jet-ski, vízi banán, vízi bob és wakeboard is. A páratlan állat- és növényvilággal rendelkező tó lóháton, csónakkal, kenuval vagy kajakkal is körbejárható, gyalog pedig tanösvényeken ismerhetjük meg a helyi ökoszisztémát, köztük a Tiszavalki-öbölben található madárrezervátumot, ami csak vezetővel látogatható. Ha pedig biciklivel vágunk neki a tókerülésnek, érdemes megállni a kiskörei duzzasztómű mellett található hallépcsőnél, ahol az év nagy részében üvegen keresztül nézhetjük a Tiszából a tóba felúszó halakat. Esős időben a poroszlói Ökocentrumban fedett térben, hatalmas édesvizű akváriumokban gyönyörködve is megismerhetjük a Tisza-tó élővilágát

Fotó:csodasmagyarorszag.hu

Szeretnél többet
olvasni?

Óriásbábokkal hangolnak a Székesfehérvári Királyi Napokra

Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik: folytatódik a népszerű Királyok a belvárosban eseménysorozat, amely a Székesfehérvári Királyi Napok előprogramjaként varázslatos […]

#Ajánló /

Folytatjuk nyarat a vakáciozóóós fagyis kürtős desszertek hetével.

Három érvünk is van e hét mellett: Imádjuk a fagyit, hát még kürtőskalács darabokkal kombinálva milyen mennyei - tehát Kürtős […]

#Ajánló #Gasztronómia /

Jógázz a város legmagasabb kilátóteraszán!

Fitness brunch, jóga, body art… eddig semmi különös. De mindez 120 méter magasan, Budapest legimpozánsabb panorámájával? A MOL Campus SkyDeck […]

#Ajánló /