#Események #Magazin /

Vadlúd sokadalom Tatán

Igazi, garantáltan jó téli programot ajánlok, amelyet leteszteltem az unokáimmal – ez a tatai Vadlúd sokadalom. Az idén ráadásul még a szokásosnál is több lúd érkezett.

Tata városa komoly vendéglátó programot alakított ki a hozzájuk érkező kirándulóknak. A családi program keretében megtekinthetik a november közepe és december vége között érkező hosszúnyakú vendégeket. Ám amíg a családok az esti szürkületet várják, sétálhatnak a tóparton, játszhatnak a hatalmas játszótéren, ihatnak egy habos forró csokit.


Aztán ahogy sötétedik, jön az attrakció! Megérkeznek az Öreg-tóhoz „nyaralni” a vadludak. Évszázadokkal ezelőtt itt, a tatai Öreg-tó leeresztett medrében, a hajdani mocsárvidéken találtak pihenőhelyet maguknak hosszú vonulásuk során az eurázsiai tundrák vadlúdjai. Minden év novemberében visszatérnek, hogy a telet nálunk töltsék, majd február végén, március elején visszaindulnak északi költőhelyeik felé.

Ez a látványosság Európa-szerte egyedülálló, mert a tatai Öreg-tó az egyetlen olyan madárpihenőhely, amely egy város közepén fekszik. A tavalyi összegzés 35 000 példányról ad számot: vörösnyakú lúd, kis lilik, örvös lúd, apácalúd, nyári lúd, nagy lilik, tundralúd, vetési lúd és ásólúd kereste fel a tóvidéket. Mindazok, akik kilátogatnak a tatai Öreg-tó partjára, nemcsak a madárvonulás lenyűgöző jelenségének lehetnek tanúi, mert ugyanis a Tatai Vadlúd Sokadalom változatos programot kínál természetbarátoknak, családoknak, kicsiknek, nagyoknak, a természet, a csillagok és a madarak barátainak egyaránt.

Minden érdeklődő számára lehetőség van teleszkópos madármegfigyelésre, amellyel szinte testközelből láthatók ezek az egyébként félénk madarak. A madárgyűrűzési bemutató mindig különleges élmény, előadásokkal, kiadványokkal, solymászbemutatóval, természetvédelmi és környezetvédelmi szaktanácsadással, természetjáró és ökoturisztikai ajánlatokkal, csillagászati programokkal. A szervezők gondoltak a gyerekekre is, őket játszóházzal és számtalan színes programmal várják. Lenyűgöző látvány, remek hangulat, melyhez minden évben Tata, ez a hangulatos, barokk kisváros nyújt pazar hátteret.

A vadludakon kívül a közeli országokból sok réce is felkeresi a tatai tóvidéket. A hozzánk érkező jelölt, átvonuló vagy telelő vadkacsák származási helye a tőlünk északra-északkeletre fekvő országok példányai: orosz, litván, cseh, lengyel, svéd, fehérorosz és szlovák vidékre eső fészkelő területek lakói látogatnak ide.Érdekességként még angol, belga, holland, német és Kaszpi-tenger melléki orosz fészkelő állományokból is vonulnak tőkés récék a Kárpát-medencébe. A telelőterületek mellett gyakran vonulási útvonalként, vagy csupán pihenőhelyként használják a tatai Öreg-tó vidékét. Mindez a csodálatos madárvédelem köszönhető annak az egyezménynek, amelyhez hazánk is csatlakozott 1979 áprilisában. Az indiai Ramsarban alapított egyezmény legfontosabb célja a vizes élőhelyek megőrzése, fenntartható vagy bölcs hasznosításuk elősegítése.

Dunay Csilla

Fotók: Szivós Éva

Forrás: azutazo.hu

Szeretnél többet
olvasni?

Pécs és környéke bakancslista: 10 top tipp, hogy mit ne hagyj ki Pécsen és környékén

1. Menj fel a Pécsi Székesegyház tornyába! Kezdd a pécsi kirándulást a Pécsi Székesegyházban, ahol az altemplom alapkövét valószínűleg már […]

#Bakancslista #Kultúra és művészet #MAGYARORSZÁG INFO /

Látványos fotókon a Dunakanyar legkülönlegesebb panorámája

Kisoroszi szigetcsúcsáról nyílik a legkülönlegesebb panoráma a Dunára és a környező hegyekre. Ilyenkor télen még izgalmasabbak a színek és árnyalatok, […]

#Magazin #Varázs /

Arborétum Gödöllőn és a Naplás tó: kutyus jöhet, korcsolyázni tilos!

A fővárostól nem messze van a Gödöllői Arborétum, amelynek az a különlegessége, hogy egyrészt most is nyitva van a hét […]

#Magazin #Tudtad? /