Akár egész napos program is lehet egy XVI. kerületi, rákosszentmihályi kirándulásból. Érdemes családdal felkerekedni, mert a gyerekek részére is kínál játszanivalót a Sashalmi városrészben kialakított 12 000 négyzetméteres tér, közepén a reformáció emlékművével. Nagyon kérdezősködni sem kell, hogy merre menjünk, hiszen a Reformátorok terét mindenki ismeri a környéken, de ha mégsem, akkor a 17 méter magas kilátót csak felfedezzük, amelynek tetejére 100 lépcsőn keresztül visz az út, és ahonnan a távolból a Budai-hegység, a Pilis, a Naszály és a Gödöllői-dombság vonulatai is kivehetők. Ha derült és tiszta az idő, még messzebbre is ellátni innen. Az acélszerkezetes kilátó és környezete az esti órákban teljes díszkivilágításban mutatja magát. Fagyos, valamint erősen szeles időben nem ajánlják a kilátó megmászását. Ha nyitva lenne, akkor egy 80 négyzetméteres kávézóban is elüldögélhetnénk egy kávé vagy süti mellett, de vannak padok, ahol a régi időkre emlékezve el lehet költeni az otthonról hozott szendvicsünket. Vár minket a park, ahol sétálva néhány év múlva emlegethetjük majd a régi szerelmek lábnyomát. A sétálóutak és parkolók mindig tele vannak a friss levegőre vágyókkal. A tér közepére R. Törley Mária tervei alapján egy három méter átmérőjű, kerek, fehér kőből készült szökőkút került, közepén egy gömbbel, amelyre három helyről folyik a víz. A történelemmel is ismerkedhetünk, vagy gyermekünknek mesélhetünk a reformátorokról, akiknek legfontosabb gondolatait a kút kávájának oldalára vésték, mellette pedig a két egyházalapító, Luther Márton és Kálvin János, valamint a vallásszabadságot biztosító bécsi békét aláíró Bocskai István fejedelem egész alakos bronz szobra áll. A közeli református templom mellett kialakított gyalogos, díszköves sétánnyal a pár éve teljesen megújított Havashalom utcai park és az ahhoz kapcsolódó Sashalmi sétány is megközelíthető. A csodásan gondozott gyepszőnyegen pihenni, vagy akár piknikezni is lehet, míg a gyerek játszik. Azért érdemes gyerekekkel jönni, mert a korábbi községi kavics- és homokbánya helyén – egy 12 000 négyzetméteres emlék- és szabadidőpark, egy játszó- és közösségi tér kapott helyet. És a játszótér minden jóval ellátott, amit egy gyerek el tud képzelni. A Havashalom utcai park játszóteret, sportpályákat, gördeszkapályát, kutyafuttatót, nyilvános vécét, csobogót, rengeteg kiülős, kifekvős zöldterületet és egy 822 méter hosszúságú, 11 méter szintkülönbségű, fás, ligetes parkon átkanyargó, gumírozott felületű futópályát is magában foglal. Van ott még mászóka, trambulin, erőgép, hinta és drótkötélpálya, homokozó, és a rugókon álló, imbolygó hajó is. Így a környékre érkezők az új kilátó panorámája mellett akár több órát is eltölthetnek pihenéssel és sportolással a XVI. kerület kertvárosias részén. Bódi Ágnes Hol találjuk ezt a csodás helyet? Ha tömegközlekedéssel megyünk, akkor az Örs vezér tere felől a gödöllői HÉV-vel (Sashalom megálló) vagy a Rákosi úton haladó 144, 174, 244-es buszjáratokkal (Batthyány utca vagy József utcai megállók) a legegyszerűbb megközelíteni, továbbá a Bosnyák tér felől a 277-es busszal (Budapesti úti megálló). Forrás: azutazó.hu