#Étel és bor #Túrák /

Borzarándokok magyar, mediterrán Mekkája

Különlegesen finom magyar „mediterrán” borok, messze földön méltán híres borászok, pincészetek. Ez jellemzi leginkább Villányt, hazánk legdélebben fekvő borvidékét, ahol a településre érkezők Magyarország első borútján végighaladva ízlelhetik meg a páratlan klímájú borvidék remekeit. A hangulatos sétával egybekötött pincelátogatás ráadásul messze többet nyújt az egyszerű borkóstolásnál azzal, hogy az élet örömét is közvetíti.

Villány nincs messze Budapesttől. Nemcsak azért, mert „nagykövetei”, a nemes villányi borok a világ oly sok messzi tája mellett a fővárosba is eljutnak, hanem azért is, mert már az autósztráda is közelebb hozta Budapestet és ezzel Magyarország más településeit is. Miközben Villány főutcáján a két sorban elhelyezkedő impozáns pincesor várja az érkezőket, a település részein is találunk kellemes vendégváró helyeket, hiszen a nagyobb borászatok modern pincéit, feldolgozóit és hagyományos bortárolóit is megtekinthetik a turisták. Így aztán szép időben a pincesor megtelik vendégekkel és a társasági élet központjává válik. A villányiak pedig tudják: a borzarándokok évjárat és márka szerint válogatják nedűiket, az igazán ínyencek pedig még a dűlő eredetére is kényesek.

Aki pedig ennél is jobban szeretné megismerni a mediterrán hangulatú vidéket, annak mindenképpen érdemes felkeresnie annak legnevezetesebb turisztikai látványosságait:

  • Szársomlyó-hegy: A védetté nyilvánított hegy a Villányi borvidék hű reklámarca. Jellegzetes alakja, kopár „sapkája” adja meg a 442 méter magas hegy eredetiségét.
  • Nagyharsányi szoborpark: A Szársomlyó-hegy elhagyatott kőbányájában, – a nagyharsányi csata emlékművének is otthont adó adó -, különleges környezetben kapott helyet. A hegy kőzeteiből készült szobrokat – hazai és külföldi művészek alkotásait – láthatják az érdeklődők e különleges környezetben, ahol a művésztelepet, annak alkotóházát a Gyimóthy-villában rendezték be.
  • Villányi Bormúzeum: Az egész évben nyitva tartó múzeumban a Villány- Siklósi borvidék történetét, a szőlőművelés és a bortermelés kialakulását, legfontosabb eszközeit ismerhetik meg a látogatók, akik borkóstoláson is részt vehetnek.
  • Görögkeleti szerb templom: Az első világháború előtt, amikor Villányban még sok szerb élt, egy-egy villányi búcsú messzi vidékekről vonzotta a vendégeket. A búcsú napját megelőző este görögkeleti istentisztelet volt a templomban. A védett műemlék külső felújítása 2014-ben fejeződött be.
  • Csatatér-kilátó a Templom hegyen: 1687-ben a Harsány-hegy lábánál zajlott a török ellen, Dél-Magyarország felszabadításáért vívott hadjárat, a második mohácsi csata, ahol a Lotharingiai Károly és Miksa Emánuel vezette szövetséges hadak hatalmas diadalt aratnak. A kilátóból fantasztikus panoráma tárul az utazó elé.

Kocsis Erika

Forrás: azutazó.hu

Szeretnél többet
olvasni?

Kirándulásajánló – Szent György-hegyi Bazaltorgonák tanösvény

A volt raposkai bányaudvarból indul a tanösvény, az út a hegy legismertebb és legérdekesebb látnivalójánál, a bazaltorgonáknál vezet fel a […]

#Ajánló /

Újra Gasztrohegy, nagy futás Eplényben és egy kis múzeum – hétvégi programajánló

A Világok konyhájával várják a gasztronómia kedvelőit a hétvégén Badacsony tíz éttermében. Aki ezen a hétvégén inkább aktív programot keres, […]

#Ajánló /

MAGYAR PÁSZTOR- ÉS VADÁSZKUTYAFAJTÁK – Hungarikumok bemutatása

A magyar kutyafajták (komondor, kuvasz, puli, pumi, mudi, magyar vizsla, drótszőrű magyar vizsla, erdélyi kopó, magyar agár) a magyar ember […]

#Hungarikum #Magazin #Tudtad? /