#Ajánló /

„Zwack így tovább!” – 4.rész

A Pesti Napló 1902-ben arról számolt be, hogy a Zwack József és Társai Likőrgyár és Pálinkafőzde szép kiállítással vett részt az akkori ipari kiállításon, ahol a cégvezetőt Frigyes királyi Főhercegnek is bemutatták. Az is kiderült, hogy a féltve öltött likőrt már az 1840-es alapításkor is ismerték: „A cég gyártmányai közül felemlítjük a világhírű «Unicum» keserű pálinkát, melyet még a tengerentúlra is nagymértékben exportálnak. Már 1840-ben ismerték az Unicum gyomorerősitő növényitalt. Törköly, szilvórium és valódi barackpálinkák mind dicsérik a Zwack gyárat”. Az uralkodócsaláddal való aktív kapcsolat egyik szimbóluma volt egyik termékük a stílusos „Z” alakú címkés Császár (Imperial) likőr is. A családi legenda szerint egyik ősük dr. Zwack II. József egyik orvosa különleges gyógynövénylikőrrel kínálta uralkodóját, aki a különleges italt nem győzte magasztalni és azt mondta „Das ist ein Unicum! – Ez egyedülálló! A legenda a múlt homályába vész. Magam sem bizonyítani, sem cáfolni nem tudom mindenesetre a fellelhető udvari sematizmusokban, sem a korabeli híradásokban és sajtóban sem találtam meg dr. Zwack-ot, amelynek legendája az 1990-es évektől közismert. Arról azonban látjuk, hogy vannak híradások, hogy I. Ferenc József császár nagy megelégedéssel illette a céget és termékeit. A cég azonban más udvarok udvari szállítói címét is elnyerte a századfordulón már a szerb királyi ház udvari szállítóivá avanzsáltak. 1907-ben arról szólnak a híradások, hogy Zwack József termékei a világ szinte minden területén elérhetőek Indiában, a Tűzföldön, az Egyesült Államokban és Dél Amerikában is keresettek. A cég fő terméke az Unicum lett, már csak azért is, mert kiválóan hamisították azt. A hamisítók ellen keményen fellépett a „generális”, mert így nevezték Zwack Józsefet a cégvezető alapítót. Perek és ellen reklámkampány indult a századfordulón a jogos védjegyoltalomért. A fehér alapon vörös keresztes védjegy miatt is volt gondjuk, mert a Nemzetközi Vöröskereszt (zömmel külföldi forgalmazási területen) is ágált ellene, amely miatt később megváltozott a márkajel és a mai ismert vörös – arany keresztté alakították át az Unicum sajátos védjegyét.

Zwack József nemcsak a gazdasági és kereskedelmi életben alkotott maradandót, jótékonyságáról is ismert volt. Társadalmi szerepvállalása is igen jelentős volt: tagja volt az Izraelita Kórház választmányának, a Pesti Izraelita Kultúregyesület jótékonysági tagozatának, az Izraelita Kézműves és Mezőgazdasági Egyesület bizottmányának. Mindemellett az Első Hazai Takarékpénztár, valamint a Terézvárosi Takarékpénztár bizottsági tagjaként és a Terézvárosi Iskolatanács tagjaként is működött. Visszaemlékezések szerint „vasárnapjait kültelki bolyongásokkal töltötte, személyesen nyomozván a nála segélyért kérvényezők tényleges viszonyai iránt. Így hajszolt fel magának iskolás gyermekeket, akiket taníttatott, férjhez adandó lányokat, akiknek hozományt adott, árva gyermekeket, akiket az árvaházban  saját költségén neveltetett és aki e hihetetlen szigorúságú üzletembert ismerte, nem ismerte volna fel ugyanabban azt a másik embert, aki ösztöndíj-alapítványokat tett, állandóan jót tett, anélkül, hogy ezt legszűkebb környezete tudta volna. Zwack mindig fontosnak tartotta kifejezni elkötelezettségét a szegények iránt. A következőket rendelte el: Mivel az elemi oktatás alapvető fontossággal bír az emberi társadalom helyes irányba való fejlesztésére – a gyárhoz közeli Mester utcai elemi népiskolába járó négy szegénysorsú, jó osztályzatú tanuló éspedig két fiú és két leány jutalmazása 4000 korona fordítassék egyenlő részben és valláskülönbség nélkül.”

Zwack József megélte az első világháborút is, ekkoriban már családja vitte az üzletet, úgy tűnik igen jó, hiszen,  1915-ben mintatár és detailüzlet nyílt a Kossuth Lajos utcába 20. szám alatt, amelyet még 1918-ban is hirdetnek. Az első világháborús hadicsomagokba előszeretettel került alkohol, likőr vagy sósborszesz is. A cég ezt kihasználva kifejezetten zsebre tehető Unicumos üveges likőröket gyártott. A 94 éves aggastyán generális, minden tudását hátrahagyva és átadva 1915. február 20-án távozott evilágról.

Zwack József igen előkelő pozíciót foglalt el a fővárosban, a szimpatikus, jóságos aggastyánt általános tisztelettel vették körül. A Zwack József és Társa cég alkalmazottainak ő teremtette meg nyugdíjegyesületét, részt vett minden humánus mozgalomban és élete végéig nagy agilitást fejtett ki a közélet terén.” Múlt és Jövő, 1915.

Haláláról számos újság cikkezett. A család Pestre betelepülő generációjából másodikként a gyáralapító, a legidősebb testvér, József távozott az élők sorából. Végrendeletét már 1904-ben elkészítette, amelyet ezt követően még három ízben módosított, illetve kiegészített. Az alapvégrendelet összefoglalása szerint, József a vagyona túlnyomó részét képező, következő hat tételről rendelkezett:

  1. Joseph Zwack & Co.-cég tulajdoni része, beleértve az ingatlant is;
  2. a terézvárosi Ó utca 3. számú alatti ház 6/10-ed része (itt lakott a család);
  3. a pesti Foncière Biztosító Társaságnál lévő 30 000 Korona értékű biztosítása;
  4. a Caritas Biztosító Társaságnál lévő 1000 Korona értékű biztosítása;
  5. A Pest-Budai Hengermalom Rt. 15 db részvénye;
  6. különböző értékpapírok 4000 Korona értékben.

A végrendeletben szerepelt még a Dohány utcai zsinagógában két pár hely, amelyeket Lajos fiára és Dávid bátyjára hagyományozott. Az 1907-ben készült első kiegészítésben a Lajosra hagyományozott templomszékek női darabját életfogytiglan Hermine lányára testálta, és életjáradékról is gondoskodott a javára. Meg kell említenünk, hogy József testvére, Dávid haláláról a harmadik, 1914-ben keletkezett fiókvégrendeletben megemlékezett ugyan, de azt nem említette, hogy az Ó utcai házat – ahol a lakcímjegyzék szerint ténylegesen lakott is -, amely Miksa testvérével közös tulajdonuk volt, 1910-ben adták el 269 400 koronáért.

A céges vagyon és tudás az örökség mind megmaradt az utódoknál. Az Unicum cég felívelő története itt kezdődött el, s folytatódott a 20. század elején, majd rövid szünet és értékmentés után az 1990-es évektől ismét visszatért a család hazánk hungaricumával az Unicummal és több más termékkel. Zwack József az alapító olyan örökséget hagyott magára, amely maga korában, de ma is világszerte ismertté tette a családnevet és az általa megálmodott gyárat, szellemiséget. Végezetül idéznék az Unicum reklámdalából (Unicum-Fox), amelyet a két világháború között promótált a cég. Eredetileg a Holéczy Együttes adta elő, zenéjét Holéczy Ákos szerezte: „Na de az Unicumnál jobb ital ma nincsen, csak egyet intsen, gyönyörű kincsem. S már jön a pincér, hogy egy kortyot felhevítsen, s kedvre derítsen az Unicum.(…)”

 

Forrás: 2021/2 Török Róbert, Honismeret, A Honismereti szövetség folyóirata, XLIX. Évfolyam.

 

Szeretnél többet
olvasni?

Átadták Szoboszlai Dominik viaszfiguráját a Madame Tussauds Budapest produkcióban

Bemutatták Szoboszlai Dominik viaszmását a Madame Tussauds Budapest produkcióban - a figuraavatón maga a világsztár is részt vett.  A magyar […]

#Ajánló /

„Ahol a történelem újra lélegzik” – Adventi és decemberi séták a Veszprémi Várnegyedben

A Várnegyed decemberben is várja mindazokat, akik nem érik be a puszta látvánnyal, hanem Veszprém legősibb és legfenségesebb tereinek lélegzetét […]

#Vallásturizmus /

Szelim-barlang – A Gerecse egyik legkülönlegesebb természeti ablaka

A Gerecse-hegység szívében, a Tatabánya fölé magasodó Kő-hegy oldalában húzódik az ország egyik legismertebb és leglátványosabb barlangja: a Szelim-barlang. Hatalmas, […]

#Ajánló /