#Túrák #Vidéki kirándulások /

A tutajépítőtől a jégmadárig: családi kaland a Búbos vöcsök tanösvényen

A Búbos vöcsök tanösvény a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban a Kányavári-szigeten található, mely a Kis-Balatonon helyezkedik el. Legkönnyebben a Zalavár és Balatonmagyaród közötti útszakaszon keresztül közelíthetjük meg. A nagyjából két kilométer hosszú tanösvény egész évben szabadon látogatható és körülbelül másfél óra szükséges a végigjárásához.

A szigetre egy kedves, három hullámú fahídon sétálhatunk át, hogy megkezdjük utunkat. Családi programunkat még különlegesebbé tehetjük, ugyanis kutyánkat – igaz, csak pórázon – magunkkal vihetjük az utazásra. A sétaút 15 állomásával a Kis-Balaton madárvilágát mutatja be nekünk. Az ismeretterjesztő táblákkal ellátott állomásokon csoportonként ismerkedhetünk meg hazánk őshonos madaraival, így megtudhatjuk, hogyan élnek javarészt védett nemzeti kincseink. Hazánkban a magyar denevérek súlyosan alulértékelt szerepet kapnak, ám szerencsére itt róluk is kaphatunk információt. Mindezek mellett pedig a Kis-Balaton történetével is megismerkedhetünk.

A Kányavári-szigeten találkozhatunk a gyerekkorunkból jól ismert baráttal: egy klasszikus fa kilátó vár minket, hogy lépcsőit megmászva a Kis-Balaton és a Hídvégi-tó varázslatos panorámájára csodálkozhassunk. A szigeten találkozhatunk még az úgynevezett Kis-kilátóval és, gyermekeink nagy örömére, egy játszótérrel is.

A tanösvényen igazán különleges magyar madárfajokkal találkozhatunk, kedvcsinálóként bemutatok közülük néhány igazán díszes helyi lakost.

A tanösvény nevét adó búbos vöcsök kisebb halak, békák, kukacok és bogarak jóízű fogyasztásával tölti idejét. Amikor épp nem finom falatok után kutat, fehér foltos fiókáit nevelgeti a sikeres halfogásra és úszásra, bár gyakran megfigyelhető, hogy a fiókák szívesen potyáznak az anyamadár hátán. Nevét a párzási időszakban felvett vöröses tollgallérról és bóbitáról kapta.

A kis vöcsök a Kis-Balaton tutajépítő kismadara, ugyanis ez a különleges tollazatú vadmadár gallyakból és nádból tutajra emlékeztető csónakot épít, melyet fészek gyanánt használ. A fészkét ágakkal, ezzel-azzal a nádasban rögzíti, és reménykedik a jó szerencsében, hogy nem kerül sor a kihajózásra. Legkönnyebben a fekete kis csőre tövében húzódó fehér foltról ismerhetjük meg ezt a kedves madarat.

A jégmadár talán a Kis-Balaton legkülönlegesebb tollazatú madara. Az apró, 16-17 centi hosszú kismadár élénk, kék színe a ragadozók megtévesztésére szolgál, próbál a legkevésbé étvágygerjesztő lenni. Ezen felül, ha a csillogó víztükör felett repül, jó esélye van arra, hogy ne vegyék észre színe miatt a ragadozók. A halak nézőpontjából pedig megcsodálhatjuk a jégmadár őszi falevélre emlékeztető hasát, ami így nem kelti fel a vízi állatok gyanakvását. Leginkább a kishalakra jelent veszélyt, amikor pedig nem halászik, olyankor egy kényelmes ágról kémleli a vízi életet.

A nagy kócsag a magyar természetvédelem címermadara. Előkelő helyét valószínűleg csodálatos, hófehér tollazatának köszönheti. Sokan a legszebb hangú gémnek tartják. Ez a nemes madár ebédjét egyedül költi, mely halakból, békákból és ízeltlábúakból áll. Párzási időszakban csőre rózsaszínre, vagy akár pirosra vált, az év többi részében sárga színű. Jellemző rá, hogy nyakát S alakban tartva, lassú, elegáns szárnycsapásokkal repül.

Ez a kis válogatás természetesen meg sem kísérelheti a szigeten élő több, mint 250 észlelt madárfaj hű reprezentációját, ám már csak miattuk is érdemes lehet belevágni a családi kalandba!

Fehér Álmos

Forrás: azutazó.hu

Szeretnél többet
olvasni?

Magyar akác – Hungarikumok bemutatása

Az akácültetés fő célja a mozgó homok megkötése és a deflációs károk mérséklése volt. Az utóbbi évtizedekben az éghajlatváltozás folytán […]

#Hungarikum #Magazin #Tudtad? /

Ráérős reggeli és édes percek a Follyban

Június közepén nyílt meg az új kávézóteraszunk, ahol bor-, és szörpkóstolóval, 9:00 és 13:00 óra között reggelivel várjuk a vendégeket. […]

#Ajánló /

Ünnepeld velünk a Budapesti Állatkert 155. születésnapját!

Rengeteg programmal várunk augusztus 7-én, 8-án és 9-én is a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A 155 éves születésnapi programok állatkerti […]

#Ajánló /