#Ajánló /

Parádés panoráma a Magyar Tengerre a balatongyöröki Szépkilátóból

A Balaton látványa szinte mindenhonnan szép, de az egyik leggyönyörűbb panoráma a tó északi partján, a Keszthelyi-fennsík tövében, a 71-es főút melletti Balatongyörökön található Szépkilátóból tárul a kirándulók elé.

A lusták kilátója, mondhatnánk, mert az úgynevezett épített kilátókkal szemben még csak mászni sem kell ahhoz, hogy a Balaton, a Tapolcai medence tanúhegyeinek, valamint a Szigligeti öböl festői szépségének látványát élvezzük a Szépkilátóból, amely Eötvös Károly írótól kapta nevét. Akit 1855-ben annyira magával ragadott a dombról elé táruló különleges kilátás, hogy az Utazás a Balaton körül című művében is megemlítette a balatongyöröki táj szépségét. „Sohasem felejtem el azt a pillanatot, amikor ezt a tündérországot megláttam… Megálltam, mintha lábam gyökeret vert volna.” – vetette papírra ihletett sorait az író.

A Szépkilátó első ránézésre nem a különleges panoráma miatt érdekes, hanem azért, mert hiába keressük, a balatongyöröki kilátóhoz érve, helyét sem találni toronynak vagy egyéb kilátónak. A szépkilátói táj ugyanis úgy garantál különleges panorámát az ide ellátogatók számára, hogy tényleg csak egy emelkedőig kell fellépnünk, amely 140 méter magaslatról tárja elénk be a festői Balatont és térségét. A helyet gyakran kápolna dombként is emlegetik, utalva arra, hogy ezen a helyen egykoron domonkos rendi kolostor állt, az itt magasodó feketefenyőket pedig Hamilton Mária, Festetics Tasziló felesége ültette.

A kilátó előnyei közé tartozik az is, hogy nemcsak autóval közelíthetjük meg, hanem kerékpárral is, hiszen a Balatoni Bringakörút a vízpartról felkanyarodva ide vezet bennünket. A Szépkilátóból az északi mellett a déli part is jól látható, miközben még a Szigligeti várat is megcsodálhatjuk. A Tapolcai medence tanúhegyeinek sora – a Badacsony, a Szent György-hegy, a Csobánc, a Gulács, a Tóti-hegy, a Haláp, a Somló-hegy, a Kis-Somló és a Ság-hegy – is megcsodálható.

Nem véletlen, hogy a kilátót gyakran a Balaton top 5 legszebb kilátójaként tartják számon. Közelében több étterem is található, a helyszínen pedig ingyenes parkoló várja az érdeklődőket.

Nyári programok Balatongyörökön:

  • Nemzeti Hét 2021. július 7.-11.
  • Györöki Nyári Tárlat: Németh Géza, Kiváló művész kiállítása 2021. július 10.-21.
  • JazzFiesta – július 15. 20:00-23:00
  • Györöki BorKorzó 2021. július 22.-25.

Müller Fanni

Forrás: azutazó.hu

Szeretnél többet
olvasni?

Magyar akác – Hungarikumok bemutatása

Az akácültetés fő célja a mozgó homok megkötése és a deflációs károk mérséklése volt. Az utóbbi évtizedekben az éghajlatváltozás folytán […]

#Hungarikum #Magazin #Tudtad? /

Ráérős reggeli és édes percek a Follyban

Június közepén nyílt meg az új kávézóteraszunk, ahol bor-, és szörpkóstolóval, 9:00 és 13:00 óra között reggelivel várjuk a vendégeket. […]

#Ajánló /

Ünnepeld velünk a Budapesti Állatkert 155. születésnapját!

Rengeteg programmal várunk augusztus 7-én, 8-án és 9-én is a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A 155 éves születésnapi programok állatkerti […]

#Ajánló /