Miért éppen Nyíregyháza? – tette fel a jogos kérdést családunk legfiatalabb tagja akkor, amikor az őszi hétvégi utazásokat tervezte a család, miután eldöntöttük, hogy mostanában csak Magyarországot fedezzük fel. Már csak az maradt kérdés, merre induljunk először, és miért. A több generációnak kikapcsolódást ígérő Nyíregyháza mellett pedig egymás után sorjáztak az érvek. Kezdjük mindjárt az elején. Az autópályának köszönhetően Nyíregyháza ma már az ország minden pontjáról könnyen és gyorsan – Budapestről alig két óra alatt – megközelíthető. Ráadásul a Nyírség fővárosa nem az elcsépelt módon, a közhelyek szintjén garantálja a múlt és a jelen találkozását az utazónak. A három határ – szlovák, ukrán, román – közelében fekvő Nyíregyháza főterének elegáns épületei között járva óhatatlanul elképzelhetjük, milyen is lehetett az élet az 1800-as évek közepétől folyamatosan gyarapodó nyírségi településen. De nézzük, mit is kínál az elmúlt években a felújított és az újonnan létrehozott turisztikai attrakciók sorával gazdagodó, gasztronómiája mellett három eredetvédett gyümölcspárlatára – szabolcsi alma-, szatmári szilva-, újfehértói fürtös meggypálinka – is büszke Nyíregyháza. Ismerd meg Szabolcs-Szatmár-Bereg megye pálinkakultúráját! A múzeumfalu szomszédságában található Pálinkaház helyszínt biztosít kiállításoknak, ismeretterjesztő előadásoknak, valamint céges rendezvényeknek is. Nyíregyházi Állatpark. Nyíregyháza messze földön ismert szupersztárja a kategóriájában többször Európa legjobbjának választott állatpark, ahol természetes közegükben ismerkedhetünk a világ legkülönlegesebb és állatkertekben legritkábban látható állatfajaival. Az újabb és újabb attrakciókkal gyarapodó, vendégeit a megújult látogatócentrumban fogadó Állatpark a méltán népszerű Zöld Piramis, az Ócenárium, a Tarzan-ösvény és az Andok Kalandok után idén is egy ritkaságszámba menő attrakcióval, az India-házzal gyarapodott. A látogatótérben India motívumai és hangulata elevenedik meg, miközben itt kapott helyet Európa legkorszerűbb, a legveszélyeztetettebb és ezért a legritkább állatfajok közé tartozó indiai rinocéroszok számára kialakított tartóhely is. A szubkontinens állat- és növényvilágát bemutató térben van orrszarvú-bemutatóterem, mangrovemocsár és cápamedence is, amelynek vízi életébe lehet betekinteni. Sóstói-erdő, a város tüdeje. A 371 hektár területű parkerdő sétálóútjaival, erdei tornapályájával, játszóterével, szalonnasütő helyeivel ősszel és télen is tökéletes helyszín azoknak, akik pihenésük alatt a természetbe vágynak, hogy a friss levegőn sétáljanak. Tökéletes terep erre a Sóstói-erdőben kialakított 2,5 km-es sétány vagy a jól kiépített nordic-walking útvonalak egyike, miközben – mivel a túrabotok mellett bicikli is többfelé bérelhető – azoknak sem kell lemondaniuk a sportos élményekről, akik kerékpáron szeretnék bejárni a szépséges vidéket. Aquarius Élményfürdő. A fedett élményfürdő hét medencével, közte sodró-, illetve hullámmedencével, és természetesen csúszdák sorával – köztük a fény- és hanghatásokkal színesített, különleges vízi élményt ígérő kamikaze csúszdával – várja a család minden tagját. A szaunák szerelmeseinek a Szaunavilág garantálja a teljes megújulás élményét, míg az Aquarius fedett, gyógyvizes medencéje, illetve az 1400 négyzetméteres, 21. századi környezetet biztosító fürdőgyógyászati épület kezelései – a brómos, jódos ásványvíznek köszönhetően – a gerincbetegséggel, reumatikus, mozgásszervi és nőgyógyászati panaszokkal érkezők számára biztosítják állapotuk javulását. Sóstói Múzeumfalu. Ha valahol, itt valóban igaz, hogy a velünk élő múlt részesei lehetünk. A skanzen frissen felújított, korhű épületei között járva, a régi iskolapadba beülve, a műhelysoron végigsétálva, a kovácsműhelyben dolgozó mesterek munkájára rácsodálkozva tökéletes képet kaphatunk arról, milyen is volt az élet a 19. századi falusi környezetben a Nyírségben. Az élmények sorát gyarapítják az őszi hagyományőrző programok is: a Pásztorünnep (október 16.) és a Márton-nap (november 13.) Selfie Museum. Mi kell még egy jó szelfihez, ha ott van a rózsasziromból készült függöny, a rózsaszín zsiráf, a szarvas, és ott vannak az oroszlánok, na meg a papírcetlikkel kirakott iroda. Az idén felújított Bocskai Kálmán Szolgáltatóházban nyílt meg a szelfiimádók Mekkájának számító, a kreativitásnak teljes teret engedő múzeum. Ahol a 26 jelenet minden szegletét úgy alakították ki, hogy tereiben – a luxuséletérzéstől a romantikáig – vidám és ami a legfontosabb, egyedi fotókat készíthessenek a betérők. Szindbád Színháztörténeti Rendezvénytér. Kipróbálná magát a modern technika segítségével egy régmúlt, nagy sikerű színházi előadásnak a jelmezében? Nyíregyházán ez is lehetséges. A város legújabb büszkeségei közé tartozó kulturális negyed legfiatalabb ékessége a belváros szívében 2021 nyarán átadott Szindbád Színháztörténeti Rendezvénytér. A Magyarországon egyedülálló, az egyes színháztörténeti korokat tematikusan bemutató interaktív tárlatot különleges digitális installációk, tárgyi relikviák és videótérképek alkotják. Kocsis Erika Forrás: azutazó.hu