#Ajánló #Slider toplists /

Budapest eltűnt épületei között feltűnik az első Zwack gyár és Zwack József alakja is az Animatiqua legújabb filmjében

Korábban már két alkalommal nyűgözte le a közönséget a digitális animációval foglalkozó magyar kreatívcsapat, mikor életet lehelt Budapest építészeti emlékeibe. Az Animatiqua legújabb filmjében már feltűnik gyáralapítónk, Zwack József alakja és az Erzsébet téri Kemnitzer házban kialakított első gyár-és üzlethelyisége is. Zwack Sándor elsők között nézhette meg az Animatiqua legfrissebb alkotását, és meghatva szembesült gyáralapító ükapja, Zwack József és unokahúga felfrissített fotójával, amint egy kis ligetben pózolnak a kamerának. „Idén emlékeztünk meg arról, hogy ükapám 200 éve született. Az ő vezetésével lendült fel annyira a cég, hogy kinőtték a belvárosi üzletet, és a Zwacknak most is otthont adó Soroksári úti gyártelepre költöztették a termelést” – meséli Zwack Sándor. „A családi tradíciók miatt egyébként is élénken él az emlékünkben minden felmenőnk, még azok is, akikkel személyesen nyilván nem találkozhattunk. Egy ilyen élethű felvétel, ahol szinte lesétál közénk a képről, még jobban tudatosítja bennünk, hogy honnan jöttünk, és hová tartunk.” A film az Animatiqua stábjának karácsonyi ajándéka mindenkinek. Az ajándék „kézbesítéséről” az Unicum Ház is gondoskodik: az Unicum Ház tárlatvezetésének programjába beemeltük az Animatiqua legújabb filmjét is.

A Youtube link: https://www.youtube.com/watch?v=SRH09AOX3cc

Unicum Ház

Unicum Ház

1095 Budapest, Dandár u. 1

Tovább a helyhez

Szeretnél többet
olvasni?

Újra Diósgyőri Mikulásvonat és a Lillafüredi Mesebirodalom

2025-ben huszadik alkalommal indul útjára a Diósgyőri Mikulásvonat, amely az elmúlt két évtizedben több százezer gyermek és felnőtt számára vált […]

#Ajánló /

Kordás József életművét mutatja be Budapest legújabb galériája

Megnyílt Budapest legújabb galériája - a Ráday utcától pár méterre található kiállítótér a művészeti szcénába húsz év távollét után visszatérő […]

#Ajánló /

Sorra nyílnak a balatoni jégpályák – téli élmények a tó körül

A Balaton környéke az ünnepi időszakban nemcsak a fények és vásárok miatt telik meg élettel: évről évre egyre több település […]

#Ajánló /