#Ajánló /

Állatok világnapja a Miskolci Állatkertben!

Állatok világnapja a Miskolci Állatkertben!

Október 1-én érdemes ellátogatni a Miskolci Állatkertekbe, hogy feltöltődjünk azokkal az élményekkel, amelyeket csak az állatok adhatnak nekünk.

HungaryCarddal 50% kedvezmény 2 fő részére a felnőtt belépőjegy árából.

Assisi Szent Ferenc a legenda szerint nemcsak értette az állatok nyelvét, hanem beszélgetett is velük, s már a 13. század elején azt hirdette, hogy nemcsak embertársainkat kell szeretnünk és tisztelnünk, hanem mindent, ami körülvesz minket. Legyen az akár élő, akár élettelen. 1931. óta az Ő emléknapján, október 4-én tartják az Állatok Világnapját.

A gyerekek és családjaik kedvéért idén 2022. október 1-jén szombaton ünnepeljük eme jeles napot a Miskolci Állatkertben. A hozzánk látogatók 10-16 óra között megnézhetik az Északerdő Zrt. és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság programját, valamint a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság szolgálati kutyáinak bemutatóját (11.30, 13.00, 14.30 órakor). A gyermekeket ingyenes arcfestéssel, a játékos kedvű vendégeket pedig egy rejtélyes kódkereséssel várjuk 10-15 óra között, majd a helyes megfejtők között 3 családi ajándékcsomagot sorsolunk ki (a sorsolás eredményét 2022. október 3-án hétfőn az állatkert facebook oldalán tesszük közzé, a nyerteseket e-mailben értesítjük).

A VADASPARK

A Miskolci Állatkertben – korábbi nevén Vadasparkban – öt kontinens több mint 120 állatfajának közel 700 egyedét mutatjuk be látogatóinknak, különleges erdei környezetben. A fák között sétálva a Kárpát-medence vadon élő állatai mellett egzotikus fajokkal, ősi magyar és távoli tájakon élő háziállatokkal is megismerkedhetnek vendégeink. Az állatkert területe a Bükki Nemzeti Parkkal szomszédos, így annak természetes növény- és állatvilágából is ízelítőt nyújtunk. Mindemellett magaslessel és számos programmal várjuk a családokat, óvodás, iskolás és nyugdíjas csoportokat – tehát mindenkit, hiszen nálunk kortól függetlenül jól érezhetik magukat!
Kedvencek

A több mint 120 állatfaj között mindenki megtalálhatja a számára legkedvesebbet, legérdekesebbet. A legnagyobb kedvencek közé tartozik a két barnamedve, Forgó Dorka és Füles Borka, akik nevüket vendégeinktől kapták. A nagyragadozókat rajtuk kívül tigris, perzsa leopárd, farkas és hiúz képviselik. De számos más, különleges állat is él nálunk: például Liszt-majmocskák, nagy szőröstatuk, észak-amerikai kúszósülök, David-szarvasok és az ugyancsak közönségkedvenc szurikáták.

Közeli kapcsolat
Állataink rendszeresen kapják napi táplálékukat előre meghirdetett látványetetések során, de állatkertünkben nem csak nézelődni lehet. Az állatsimogató minden vendégünk előtt nyitva áll, a komolyabban érdeklődő gyerekek pedig nyári táborainkban és különböző versenyek, bemutatók során is jobban megismerkedhetnek lakóinkkal. A felnőttek is ápolhatnak szorosabb kapcsolatot az állatokkal: jelképes örökbefogadásuk révén támogathatják munkánkat.

Több mint állatkert
Kihasználva egyedülálló természeti környezetünket, egyéb különlegességeket is kínálunk: a növény- és állatvilág iránt érdeklődőknek a lombkorona életébe bepillantást nyújtó magaslesünk kínál további élményt. Valamint, állatkertünkben egyedülálló módon, kihalt állatok is láthatóak, igaz, csak bronzba öntött szoborként.

További információk ITT

Szeretnél többet
olvasni?

Védett történeti kert lett a Budai Arborétum

Újabb mérföldkő a kertészeti örökség megőrzésében, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium: a Budai Arborétumot – korábbi védettségi státuszát módosítva […]

#Ajánló /

Átadták Szoboszlai Dominik viaszfiguráját a Madame Tussauds Budapest produkcióban

Bemutatták Szoboszlai Dominik viaszmását a Madame Tussauds Budapest produkcióban - a figuraavatón maga a világsztár is részt vett.  A magyar […]

#Ajánló /

„Ahol a történelem újra lélegzik” – Adventi és decemberi séták a Veszprémi Várnegyedben

A Várnegyed decemberben is várja mindazokat, akik nem érik be a puszta látvánnyal, hanem Veszprém legősibb és legfenségesebb tereinek lélegzetét […]

#Vallásturizmus /