#Hungarikum #Hungarikumok gyűjteménye #Magazin #Tudtad? /

MÁRIAPÓCS NEMZETI KEGYHELY ÉS A PÓCSI BÚCSÚK

Magyarország híres, egyben leglátogatottabb kegyhelye Máriapócs, a Kárpát-medencei görögkatolikusság lelki központja. Évente mintegy öt-hatszázezer zarándok, turista keresi fel a könnyező Szűzanya képéről európai hírűvé vált templomot, nem csak Magyarországról, hanem határainkon kívülről is. 1696. november 4-én a máriapócsi kicsiny görögkatolikus fatemplomban az abban az évben festett Istenszülő ikon könnyezni kezdett.

A csodálatos esemény híre eljutott a bécsi udvarba is, ahol I. Lipót császár elrendelte, hogy a képet szállítsák a császári városba, amit 1697 nyarán a Stephans dómban helyeztek el. Másolata Máriapócson 1715-ben és 1905-ben is könnyezett. A csodás helyre zarándokolók növekvő száma miatt a fatemplom már nem tudta befogadni a híveket, új templomra volt szükség, mely 1731 és 1756 között épült kora barokk stílusban és Szent Mihály tiszteletére szentelték fel. Két díszes, öblös sisakkal ellátott tornya 1856-ban készült el. A templom külsejét 1893-96-ban, illetve 1991-ben újították fel.

Az ikonosztázion 1785-88 között épült. Történelmének egyik kiemelkedő pillanata volt, amikor II. János Pál pápa magyarországi látogatása során, 1991-ben bizánci szertartású szent liturgiát végzett magyar nyelven a kegykép előtt. 2005-ben dr. Erdő Péter bíboros, Budapest-Esztergomi érsek Nemzeti Szentéllyé nyilvánította a máriapócsi templomot.

Forrás: hungarikum.hu

Szeretnél többet
olvasni?

A tavasszal együtt a Gasztrohegy is eljött

Itt a Gasztrohegy Bringás Hétvége Badacsonyban: kétkeréken az ízek nyomában március 29-30-án Fedezzük fel Badacsony téli-tavaszi arcát sétálva vagy kerékpárral, […]

#Ajánló #Események /

Március 15-i hétvége: Ünnepi programok, koncertek és kikapcsolódás országszerte

Az előttünk álló hétvége (2025. március 15-16.) számos izgalmas és változatos programot kínál Budapesten és országszerte. Összegyűjtöttünk néhány eseményt, hogy […]

#Ajánló /

Madárdalos csoda a Gerecse szívében: Agostyáni Arborétum és Kulcsosház

Ha létezik hely, ahol a természet szépsége és nyugalma tökéletes harmóniában egyesül, az az Agostyáni Arborétum. A Gerecse Tájvédelmi Körzet […]

#Ajánló /