#Fesztivál ajánlók /

ÖT TEMPLOM FESZTIVÁL

Öt Templom Fesztivál

2023. május 11–15.

Párbeszéd kultúrák és vallások között

A 18. alkalommal megrendezett Öt Templom Fesztivál a párbeszéd mellett idén is elsősorban az elfogadásról és a hitről szól; az európai kulturális sokszínűség értékeit, a kultúrák és vallások közötti másság elfogadását és megértését hirdeti. Európai szinten is egyedülálló módon Győr újvárosi részén, egy utcában, 700 méteren belül öt különböző felekezet temploma is megtalálható: zsinagóga, evangélikus, református, katolikus és görögkatolikus templom felekezeti hovatartozástól függetlenül várja az érdeklődőket május 11–15. között.

Az Öt Templom Fesztivál középpontjában Győr-Újváros egyedülálló építészeti értéke, az egy utcában egymás után álló, öt vallást képviselő öt templom, valamint a zsidó-keresztény kultúra áll. Az öt templom építészeti mementó és egyben példa arra, hogy Európa közepén évszázadok óta békében élnek együtt evangélikusok, katolikusok, reformátusok, szerb ortodoxok és zsidók. A Fesztivál ennek a történeti és emberi értéknek a fontosságára, a kultúrák, vallások, közösségek és egyének között évszázadok óta meglévő párbeszéd erősítésére és támogatására hívja fel a figyelmet.

A programok között helyet kap a színház, az irodalmi, a képzőművészet és különböző zenei műfajok. Székely Zoltán művészettörténész minden nap vezetett túrák keretében, az öt templomon keresztül mutatja be az európai zsidó-keresztény kultúra hagyományait és értékeit, megismertetve a résztvevőkkel az egyes vallások hitéleti sajátosságait, azok építészeti vetületeit, Győr-Újváros példáján mutatva be a békés, termékeny együttélés lehetőségét.

További információkat és részleteket ITT olvashat.

 

Szeretnél többet
olvasni?

Bájos bivalyok a Kis-Balatonnál

A Kis-Balaton közelében található kápolnapusztai bivalyrezervátum egy könnyen bejárható, természetközeli kirándulóhely, ahol testközelből figyelhetjük meg a magyar házi bivalyokat. A […]

#Ajánló /

Megújult ikon a főváros felett

Hosszú évek után ismét kitárta tereit a nagyközönség előtt a Gellért-hegy tetején álló ikonikus Citadella, Budapest egyik legismertebb és leglátványosabb […]

#Ajánló /

Sakura Ünnep, költészeti és musical fesztivál borral és BBQ-val – hétvégi programajánló

A tavasz nemcsak a természet ébredését hozza el, hanem a kulturális és közösségi élet felpezsdülését is. Országszerte egymást érik az […]

#Ajánló /