#Ajánló /

Háromváros bringafesztivál: Békéscsaba, Békés és Gyula újabb lökést ad a kerékpáros turizmusnak

Idén is megrendezi Békéscsaba, Békés és Gyula a Háromváros Kerékpáros Fesztivált május 26-28. között.

Békésen a település várossá nyilvánításának 50. évfordulója köré épülnek a programok. A rendezvény kiemelt eseménye, a szombati Békés-Gyula-Békéscsaba kerékpáros túra teljes szakasza is körülbelül 50 kilométer; a vasárnapi, a Békési Kisgazdakör által szervezett pünkösdi királyválasztásra is 50 jelentkezőt várnak.

A gyulai kísérőprogramok között szerepel egyedi kerékpárok kiállítása és kerékpáros ügyességi bemutató. És mivel éppen ezen a hétvégén rendezik meg a várkertben a Gyulai Pálinkafesztivált, ezért a kerékpáros túra teljesítői kedvezményesen vásárolhatnak belépőjegyet a gasztrorendezvényre; amelyre a belépés szombaton 12.30-ig ingyenes – emelte ki.

Békéscsabán a rendezvénnyel egyidőben adják át az idén az Év kerékpárútjának választott Wenckheim-kerékpárutat, amely összeköti a térség (Gyula, Gerla, Szabadkígyós és Póstelek) Wenckheim-kastélyait. Rendeznek egy Krenfi-kerékpárkiállítást, BMX-versenyt a tavaly átadott extrém sportpályán, a rendőrség pedig közlekedésbiztonsági programokat tart.

A Békéscsabai Turisztikai Egyesület szerint megnőtt az érdeklődés, mióta a Wenckheim-kerékpárút megnyerte az Aktív Magyarország által meghirdetett Év kerékpárútja versenyt. A Háromváros Kerékpáros Fesztivál részletes programja a ITT található meg.

 

Szeretnél többet
olvasni?

Kerek évforduló – Húsz éve együtt a PanyolaFeszten

Ha nyár, akkor fesztivál… Augusztus első hétvégéjén 2026. július 31-e és augusztus 2-a között újra PanyolaFeszt. Nem is akármilyen alkalom […]

#Ajánló /

Gasztronómiai pop-uppal erősíti a Dunakanyar kínálatát a Visit Hungary

Július 4-én különleges gasztronómiai pop-up programmal egészül ki a nagymarosi Vénégy Fesztivál kínálata: a Stílusos Vidéki Éttermiség csapata a Nagymarosi […]

#Ajánló /

Ahol életre kel a magyar vidék múltja – egy nap a szentendrei Skanzenben

A Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum, közismertebb nevén a Szentendrei Skanzen, nem csupán Magyarország legnagyobb szabadtéri múzeuma, hanem egy valódi időutazás […]

#Ajánló /