#Magazin #MAGYARORSZÁG INFO /

Hungarikum negyed Pécsett

Pécs 2010-ben, az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerésével kiemelkedő lehetőséget kapott a város kulturális, szellemi és művészeti életében meghatározó beruházások megvalósítására. E projekt keretében jött létre a Zsolnay Kulturális Negyed, amely végső formáját 2011 decemberére nyerte el.

A 11 milliárd forintos beruházás során felújították a Zsolnay család egykori gyárépületeinek és lakhelyének területét, mely Közép-Európa legnagyobb ipariműemlék-rekonstrukciója volt. Ennek eredményeként 5 hektáron 40 ezer négyzetméternyi épület felújításával Magyarország egyik legnagyobb kulturális központja jött létre.

A kivitelezés 2009-ben kezdődött. Elsőként 2010 szeptemberében a Zsolnay-porcelánritkaságokat bemutató Zsolnay Aranykora kiállítás és a megújult Sikorski-villa nyitott meg. Ezt követte a Zsolnay Negyed északi és déli részét összekötő gyalogoshíd létrehozása és a Zsolnay Mauzóleum rekonstrukciója. A város számtalan kulturális attrakciójának is ez a negyed lett azóta az otthona.

A Zsolnay Kulturális Negyedet turisták ezrei keresik fel a világ minden pontjáról, hiszen a XIX. századi magyar iparművészeti kultúra kibontakozásában és Pécs modernkori városfejlődésében meghatározó jelentőséggel bírt a Zsolnay gyár, annak ipari, művészeti, kulturális kisugárzása és öröksége.

A különféle kulturális, közművelődési, szórakoztató, gasztronómiai és oktatási funkciók ide telepítésével pedig egy pezsgő kulturális negyeddé vált a terület. Kimagasló építészeti és ipartörténeti jelentősége, egyedülálló komplexitása elismeréseként 2014. május 16-án a hungarikumok listájára is felkerült a Zsolnay Negyed.

Szeretnél többet
olvasni?

A palóc hagyományok őrzői Kazáron

A Nógrád vármegyei Kazár azok közé a palóc települések közé tartozik, ahol ma is fontos szerepet kap a helyi hagyományok, […]

#Ajánló /

Tacskók találkozója Veszprémben

Szeptember 5-én a tacskóké lesz a főszerep Veszprémben: tizedik alkalommal rendezik meg a Tacsi Talit a Kolostorok és Kertek Rendezvényterületen. […]

#Ajánló /

SZENT-GELLÉRT FESZTIVÁL

A Szent Gellért Nemzetközi Komolyzenei Fesztivált Robert Bachmann svájci zeneszerző-karmester alapította 2008-ban Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspökkel közösen. Céljuk az volt, […]

#Fesztivál ajánlók /