#Magazin #Tudtad? /

Még jobb kilátás a Tisza-tónál: újabb vízi kilátóval gazdagodott a tó

Újabb, vízről megközelíthető kilátóval gazdagodott a Tisza-tó legújabb, ahonnan egy eddig ismeretlen perspektívából csodálhatjuk meg a tó élővilágát és növényzetét.

A Tisza-tó mellett, a nádasban építették fel azt a legújabb vízi-kilátót, aminek tetejére érve a Tisza-tavi madárrezervátum életébe kaphatunk bepillantást. Aki személyesen is szeretné átélni ezt az élményt, az a tiszavalki Szivárvány Kikötőből, a vízen tud eljutni a mintegy 800 emelt, 12 méter magas kilátóhoz, amelynek legfelső szintjéről az Apota nevű rész mellett a Liliomos-öblöt lehet belátni.

És ha már feljutottunk a magasba, ha kell érdemes türelmesnek lenni, mert így arra is lehetőségünk nyílhat, hogy a madárrezervátum legkülönlegesebb madarait is a saját szemünkkel csodáljuk meg.

A látvány már csak azért is életre szóló, mert a mesterséges víztározónak tervezett, de valódi tóvá vált, idén ötven éves a Tisza-tó, hazánk legnagyobb mesterséges tavaként több mint ötven halfaj otthonául szolgál, miközben a csodaszép víztükör környezetében mintegy kétszáz madárfaj él. Ennek életébe nyerhetünk bepillantást a legújabb kilátóról.

A Szivárvány Kikötőbe pedig már csak azért is érdemes ellátogatni, mert a Tisza-tavi madárrezervátum a tiszavalki öbölben található, így már az is, aki a Szivárvány Kikötőből hajóz ki, vagy csak a kikötőben, a part mentén tesz egy kellemes sétát, biztos lehet abban, hogy több fajta különleges madár látványában lehet része.

Szeretnél többet
olvasni?

Bajor hangulat ingyenesen a Duna-parton

Nyolc rendezvénynapon át sörkülönlegességek, bajor ízek, koncertek és családi programok várják a látogatókat az első Nagy Budapesti Sörfesztiválon. A Kopaszi-gát […]

#Ajánló /

Tizenöt éves a Margó: négy nap irodalom és zene a Millenárison

Nemzetközi vendégekkel, friss könyvekkel és különleges irodalmi-zenei estekkel ünnepli fennállásának tizenötödik évét a Margó. Az Őszi Margó Irodalmi Fesztivál 2026. […]

#Ajánló /

Tíz izgalmas családi program az őszi szünetre

Hamarosan itt az őszi szünet, de még nem tudjátok, hova utazzatok, és milyen programokat válasszatok a családdal? A Csodásmagyarország.hu tíz […]

#Ajánló /