#Magazin #Tudtad? #Túrák /

A Szent László-kilátó több, mint az Év Kilátója

Igaz, az Év Kilátója 2023 elismerés már önmagában sokatmondó, de a Mogyoród feletti Somlyó-hegyen álló Makovecz tervezte kilátó és kápolna már önmagában is megér egy kellemes túrát.

A Makovecz Imre tervezte szárnyas kilátó igazán egyedi építmény a Mogyoród fölötti Somlyó-hegyen. A panorámát a Gödöllői-dombság uralja, de a Börzsöny, a Pilis és a Mátra is főszerepet játszik. Mogyoród sok szálon kapcsolódik Szent László királyhoz az 1074-es csata, illetve az általa épített (és a tatárok által felperzselt) Szent Márton templom miatt. Az Árpád-házi király nevét viselő kilátó földszintjén kápolna is található, benne Szent László fából készült szobrával.

Mivel Mogyoródon hagyományosan él Szent László tisztelete – amire jó példa az évente megrendezett Szent László Hét és a magyar millennium évében felállított, lovagkirályunkat ábrázoló szobor – természetes volt, hogy a Makovecz Imre tervei alapján épülő kilátót és kápolnát is Szent Lászlóról nevezték el.

A történet 1997-ben kezdődött, amikor a Mogyoródi Nőegylet egy televíziós vetélkedőn nyert kétszázötvenezer forintot teljes egészében a település bő évtizede leégett kilátójának újjáépítésére ajánlotta fel. Az összeg gyarapítására jótékonysági bálokat, gálaesteket rendeztek, majd miután elegendő pénz gyűlt össze Makovecz Imrét kérték fel a kilátó megtervezésére. A mester viszont rokonszenvből, ingyen vállalta a munkát, sőt még egy kápolnát is tervezett a torony mellé, hogy ne csak kirándulóhellyé, hanem kultikus hellyé is váljon a Somlyó-hegy.

Miután 2000-ben nyilvánosságra került, hogy Makovecz Imre elvállalta a kilátó tervezését megnőtt adakozókedv, felgyorsultak az események. Sokan társadalmi munkában is segédkeztek a munkálatoknál: bontott téglából emelték a falakat, miközben a kovácsoltvas kapukat és az ablakrácsot éppen úgy ingyen felajánlásból készítette egy mester, ahogyan azt a kápolnába került két és fél méter magas Szent László-szobor esetében a helyi műkedvelő fafaragó, Sebestyén Zoltán tette.

A 310 méter magas Somlyó-hegyen álló a fazsindelyes kilátót, amelynek tetejére kereszt is került, 2000-ben kezdték el építeni, de mivel az időjárás viszontagságai és a vandálok megrongálták évekig zárva volt. Teljes körű felújítására 2022-ben került sor, amikor tűzrakó helyeket is kialakítottak, valamint padokat, asztallal is elhelyeztek mellette. Biztonságáról pedig egy napelemmel táplált webkamera gondoskodik.

A mogyoródi Somlyó-hegy (Gyertyános) tetején álló szépséges kilátó egészen különleges, 270 fokos panorámát kínál a látogatónak. A már az M3-as sztrádáról is látható „szárnyas” kilátó teraszáról tiszta időben Mogyoród mellett tökéletes kilátás nyílik a Hungaroringre, Fótra a kéttornyú templommal és a Somlyóval, valamint a Gödöllői-dombságra és majdnem az egész Budapestre is. A non-stop és ingyen látogatható Szent László-kilátóhoz, amely kápolna is egyben, a Gyertyános oldalában fekvő földek mentén, a Mogyoród központjából induló Szent László tanösvény vezet fel.

Szeretnél többet
olvasni?

Művészet egy őszi sétához – Art Market Budapest 2026

Négy napra a kortárs művészet találkozóhelyévé válik az MTK Sportpark: október 15–18. között rendezik meg az Art Market Budapest nemzetközi […]

#Ajánló /

Farosok a repülőgépek között – hétvégén az Ikarusé lesz a főszerep Ferihegyen

Van, aki az egykori iskolai kirándulásokat látja maga előtt, más a munkába járást vagy egy régi balatoni nyaralást. Az Ikarus […]

#Ajánló /

Füge Feszt, Gombanapok és Halfesztivál – hétvégi programajánló

Badacsonyban fügés fogásokkal és jazzel, Siófokon halas különlegességekkel, Bükkszentkereszten gombatúrákkal és koncertekkel várják az őszi kirándulókat október 9–11. között. Budapesten […]

#Ajánló /