#Magazin #Vidéki kirándulások /

Gasztronómiai élményközpont és interaktív vár – még vonzóbb lett a világörökségi Hollókő

Befejeződött az Ófalu és a vár felújítása a Nógrád vármegyei Hollókőn, az Ófalu gasztronómiai élményközponttal gazdagodik, a falu fölé magasodó várban egyedi, interaktív tartalmakat alakítanak ki, amiért azoknak is érdemes ellátogatni, akik már korábban is megcsodálták a vidéket.

A beruházás eredményeként néhány éven belül évi 30 ezerrel nőhet a látogatók száma de úgy, hogy a falu turisztikai terheltsége nem nő, mert a fejlesztéseknek köszönhetően csökken a szezonalitás Hollókón, ami ars poeticája szerint: Úgy őrzi a hagyományait, tartását, méltóságát, hogy közben nem „olyan, mintha”, hanem „az”.

A Gasztronómiai Központnak helyet adó házak az Ófalubeli főutcán, a jelenlegi Vár Étterem helyén és környezetében találhatóak. Az élményközpont kiállítótérrel, főzőiskolával, kiszolgálóhelyiségekkel gazdagodik, kínálata a hazai viszonyok között egyedülálló lesz, a magyar népi gasztronómia legszélesebb spektrumát teszi elérhetővé.

A várat – az állagmegóvás mellett – számos interaktív látványelemmel gazdagították, így lehetőség van például tabletes idegenvezetésre a vár teljes területén. Az interaktív vártörténeti kiállítás mellett középkori szabadulószoba is várja a vendégeket, akik újonnan kialakított látogatói útvonalon járhatják be a vár minden szintjét.

A beruházás része volt a Dr. Román András Látogatóház bővítése, a Masinás vendéglő és a Millenniumi Emlékpark fejlesztése, valamint a parkoló bővítése.

Hollókő Román András közreműködésével került műemlékvédelem alá. Az ő tiszteletére épült meg 2005-ben a nevét viselő látogatóház, mely információs és felfrissülési pont, az épület rendezvényeknek is otthont ad.

A vendégek kényelmesebb fogadására a parkolót is bővítették, amely így már több, mint 250 gépkocsi fogadására alkalmas.

 

Szeretnél többet
olvasni?

Csenger ismét a művészeté lesz: ingyenes fesztivál és alkotóműhely várja a látogatókat

Koncertekkel, filmvetítésekkel, színházi előadásokkal és nyitott workshopokkal várja az érdeklődőket július 31. és augusztus 9. között a CSAK! Fesztivál és […]

#Ajánló /

Nyári kulturális esték a Zichy-kúriában a Balaton közelében

Ha a balatoni nyaralást kulturális élményekkel is szívesen kiegészítenéd, érdemes ellátogatni a Balaton déli partjától alig húsz percre fekvő Zichy […]

#Ajánló /

Mozdonyok Éjszakája – különleges esti utazásra hív a Gyermekvasút

Különleges nyári élményt kínál a budai Gyermekvasút július 18-án, amikor egyetlen estére ismét megrendezik a Mozdonyok Éjszakáját. A nosztalgikus szerelvények, […]

#Ajánló /