#Ajánló /

The Qualitons lemezbemutató

Az utóbbi évek egyik legnagyobb nemzetközi érdeklődését kiváltó zenekara, a Qualitons 2022 tavaszán, a csúcson jelentette be feloszlását.

A történet azonban itt mégsem ért véget. Az alkotó közösségként működő formáció néhány tagja elvárások nélkül, a zenélés öröméért újra összejött a próbateremben. Így született újjá a Qualitons, amely jelenlegi felállásában (Boros Levente, Hock Ernő, Menyhei Ádám, Szőke Barna, Weil András) egy új fejezetet nyit a zenekar történetében. Saját bevallásuk szerint kamaszos lendülettel vágtak neki a munkálatoknak.

Tavasszal megjelenő új lemezük sokkal jamelősebb, és hangulatában egységesebb lesz, annak ellenére, hogy az afrobeat, a hiphop, az elektronikus hangszerelés, sőt még a nyolcvanas évek bűnüldöző sorozatzenéje is megjelenik rajta. A közönség május 10-én a Magyar Zene Házában hallhatja majd először a teljes album anyagát, de természetesen a repertoárba a Qualitons korábbi érájából is csempésznek majd jó néhány dalt. Az estet a Giliszta koncertje nyitja.

A Qualitons első magyar zenekarként kapott meghívást Amerika egyik legmenőbb, új zenék felfedezésére specializálódott rádiójába, a KEXP ikonikus stúdiójába. Végigkoncertezték a fél világot Németországtól Spanyolországon át Franciaországig. Állandó fellépői voltak különböző showcase fesztiváloknak, meghívást kaptak a texasi SXSW fesztiválra is, ahol a JanSport versenyét meg is nyerték.

Három népszerű nagylemezzel, egy elsöprő sikert arató, a legendás Kex zenekar előtt tisztelgő Kexek című EP-vel, illetve egy dupla teltházas lemezbemutatóval a hátuk mögött jött a feloszlás híre, amire meg most érkezett az örömteli visszatérés bejelentése.

Pláne öröm, hogy rögtön egy nagylemezzel érkeznek, amit a Zene Házában hallhat a közönség élőben először.

További részletek és információk ITT.

Szeretnél többet
olvasni?

Sütemény helyett a koktélospohárba: félresikerült kísérletből született a világ első epres pink ginje

A borókabogyós párlat az elmúlt évek egyik legdinamikusabban fejlődő italkategóriája Magyarországon, különösen a nyári hónapokban nő meg iránta a kereslet. […]

#Ajánló /

Csenger ismét a művészeté lesz: ingyenes fesztivál és alkotóműhely várja a látogatókat

Koncertekkel, filmvetítésekkel, színházi előadásokkal és nyitott workshopokkal várja az érdeklődőket július 31. és augusztus 9. között a CSAK! Fesztivál és […]

#Ajánló /

Nyári kulturális esték a Zichy-kúriában a Balaton közelében

Ha a balatoni nyaralást kulturális élményekkel is szívesen kiegészítenéd, érdemes ellátogatni a Balaton déli partjától alig húsz percre fekvő Zichy […]

#Ajánló /