#Vallásturizmus /

Randevú a hangszerek királynőjével – 2024. 12.28.

Az Imagine Budapest csapatával közösen belvárosi orgonatúrára hívjuk az érdeklődőket. A háromórás program igazi koncertélményt ígér: a velünk sétálók minden állomáson lélekemelő élőzenét hallgathatnak.

Mert ha egy orgona megszólal, a zene betölti a teret. Az orgonaszó bekúszik a legeldugottabb zugokba, körülöleli a templomban lévőket, végigsimítja a festményeket, a szobrokat, és rendszerint még az utcára is kiszűrődik.

Aki hallott már szép orgonamuzsikát, pontosan érti, hogy miért hívják a hangszerek királynőjének: működése összetett, hangzása egyszerre finom és erőteljes, megjelenése lélegzetelállítóan elegáns.

De vajon hogyan lehet a sípokat megszólaltatni? Mit tudhatunk meg egy templomról a karzatról lenézve?

És mitől függ, hogy milyen dallamok csendülnek fel az orgonán?  A válaszokat a sétát kalauzoló Lendvai Gyula idegenvezetőtől tudhatjuk meg, aki a Belvárosi Szent Mihály templom kántora és számos más templom kántorhelyettese is egyben.

  • Helyek, ahová betérünk: Nagyboldogasszony Főplébánia-templom, Belvárosi Szent Mihály-templom, Egyetemi Templom, Belvárosi Ferences templom
  • A séta útvonala: Március 15. tér – Váci utca – Egyetem tér – Ferenciek tere
  • Ára: 7300 forint/fő
  • Időpontok és regisztráció az ImagineBudapest oldalán.

Szeretnél többet
olvasni?

Fecskehajtó Fesztivál 2026: két nap hagyomány, zene és tánc a Budai Vigadónál

Szeptember végén, a fecskék elvonulásának időszakában különleges, kétnapos ünnepre készül Budapest I. kerülete: 2026. szeptember 25–26-án rendezik meg először a […]

#Ajánló /

Huszárok, kaland, családi programok: jön a XVII. Honvédfesztivál!

Minden Pákozdon kezdődött: 1848-ban itt aratta első győzelmét a frissen megszületett magyar honvédsereg, és ennek az örökségnek állít emléket immár […]

#Ajánló /

Öt nap zene, bor és gasztronómia – szeptember végén jön a Pécsi Napok

Öt napon át koncertek, tánc, utcazene, borok és gasztronómiai élmények költöznek a pécsi Sétatérre. Szeptember 23. és 27. között rendezik […]

#Ajánló /