#Ajánló /

Szentendre, az ezerarcú művészváros, háromnapos, színpompás fesztivállal zárja a nyarat

40 helyszínen 165 program várja a közönséget a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztiválon augusztus 29-31. között.

Megújult s egyben a gyökereihez visszanyúló koncepcióval várja a művészetkedvelőket augusztus utolsó hétvégéjén a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztivál.

Az idén 20 éves rendezvény ismét a minőségi kultúrát, Szentendre értékeit és alkotóit helyezi középpontba. A belváros tematikus udvarai és terei között kalandozva betérhetünk többek közt Jazzudvarba, Irodalmi udvarba, Gyerekudvarba, Alternatív zenei udvarba, a korzón sétálva apró színpadok előtt pihenhetünk meg vagy táncolhatunk, a háttérben csodás panorámával.

A Házak, udvarok, házigazdák során a helyi alkotók erre a hétvégére megnyitják műhelyeiket, az itt működő civil szervezetek és magánszemélyek kitárják kapuikat. Az üzletek, galériák hosszabb nyitvatartással várják a vevőket. Szentendre kulturális intézményei rengeteg izgalmas eseményt kínálnak: így a P’Art Mozi klimatizált nézőterén művészfilmeket nézhetünk, vagy ottragadhatunk a Ferenczy Múzeumi Centrum múzeumaiban, a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár és a Régi Művésztelep különleges hangulatú tereiben alkotni egy workshopon, részt venni egy beszélgetésen, megnézni egy kiállítást.

A Dunakorzó új neve erre a három napra Gasztro Korzó Bár, mert egy egybefüggő terasszá alakul, ahol a forgatagot és a folyót nyugodtan szemlélve falatozhatunk a helyi és a vendégárusok gasztrokínálatából, kortyolhatunk finom italokat.

A fesztivál weboldalán és Facebook oldalán egyedi programcsokrokat kínálnak a szervezők: összeállítottak Csajos ajánlatot barátnőknek, Irodalomkedvelőknek szóló ajánlatot, Chilles hétvége ajánlatot, Alternatív-bulizós ajánlatot, Ide menjünk a gyerekkel ajánlatot és
Csak Szentendrén látható ajánlatot.

Utóbbiból kiragadva néhány látnivalót: kacsaúsztatás a Bükkös-patakban, esti fényfestés a Főtéren szentendrei képzőművészek alkotásaival, immerzív élmény és performanszok Barcsay Jenő életműve előtt tisztelegve.

A fesztivált koordináló Kulturális Központ – több év után ismét – a Dunakanyar fővárosának arcait, színeit, ízeit mutatja meg a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztiválon 3 nap alatt,
40 helyszínen, 165 programmal.

Akármerre indulunk a nyárzáró hétvégén Szentendre belvárosban, ezer élmény jön szembe.

További információkért, részletekért kattints ide.

Szeretnél többet
olvasni?

Kijött a rangsor: a keszthelyi Festetics-kastély a magyarok abszolút kedvence

A keszthelyi Festetics-kastély, a fertődi Esterházy-kastély és a nádasdladányi Nádasdy-kastély vezeti a legszebb hazai kastélyok rangsorát – derül ki a […]

#Ajánló /

3+1 kihagyhatatlan program Székesfehérváron, ahol történelem és romantika kéz a kézben jár

Budapesttől mindössze egyórányi autóútra található Székesfehérvár, amely egy meglepően sokszínű, könnyen felfedezhető úti cél. Utcáin sétálva barokk hangulat, szecessziós részletek […]

#Ajánló /

Májusi hétvége ízekkel, filmekkel és fesztiválhangulattal – hétvégi programajánló

Középkori várjátékok, füstös BBQ-illat a Duna-parton, hajnalig tartó filmmaraton, motoros találkozó, múzeumi majális és kürtőskalácsos forgatag is várja azokat, akik […]

#Ajánló /