#Ajánló /

Ünnepi varázs Hajdúszoboszlón

December első hétvégéjén igazi ünnepi varázs lengi be Hajdúszoboszlót, meghitté téve az adventi készülődést. A Szent István park karácsonyi mesevilággá alakul, ahol zenés programok, mesék, játékok és hangulatos vásári forgatag várja a látogatókat.

Mikulás-mentőakció, QR-kódos játék, mesemondás, zenés táncos délutánok, valamint az ünnepi díszbe öltözött Mikulás Csillagfény Otthonának megnyitása gondoskodik a felejthetetlen hangulatról. A városban látványos felvonulás, manóposta, Rudolf-szán, Jégvonat és mesés karácsonyi vásár teszi teljessé a programot. A hétvége zárásaként december 7-én a gyerekek közösen „ébresztik fel” a Mikulást – meghitt, családi élményként búcsúztatva az advent első napjait.

A fürdőváros különleges hátteret ad a rendezvénynek: Hajdúszoboszló Magyarország egyik legismertebb és leglátogatottabb üdülőhelye, ahol a gyógyvíz, a strandélmények és a békés alföldi környezet egyszerre várják a látogatókat.

Akiknek mindenképpen érdemes egy városnéző sétára is elindulniuk, amit a Pávai Vajna Ferenc szobortól érdemes elkezdeni. Onnan néhány lépésre magasodik az ikonikus Gyógyfürdő megújult, impozáns homlokzata.

A közelben található a Harangház, Hajdúszoboszló egyik legkülönlegesebb látványossága. A Rácz Zoltán építész által tervezett épületben Oborzil Edit és Jeney Tibor egyedülálló haranggyűjteménye látható: mintegy ötven, különleges ötvözetből készült „békeharang”, melyek zengő hangzását egyedülálló formatervezésük adja.

A kis tavakkal, sziklakerttel, turullal és életfával kiegészített környezet igazi elcsendesedésre hív.

Szeretnél többet
olvasni?

Nyári kulturális esték a Zichy-kúriában a Balaton közelében

Ha a balatoni nyaralást kulturális élményekkel is szívesen kiegészítenéd, érdemes ellátogatni a Balaton déli partjától alig húsz percre fekvő Zichy […]

#Ajánló /

Mozdonyok Éjszakája – különleges esti utazásra hív a Gyermekvasút

Különleges nyári élményt kínál a budai Gyermekvasút július 18-án, amikor egyetlen estére ismét megrendezik a Mozdonyok Éjszakáját. A nosztalgikus szerelvények, […]

#Ajánló /

Krisna-völgyi búcsú, VeszprémFest, halfesztivál Mohácson – hétvégi programajánló

Fesztiválok, koncertek és nyári élmények országszerte A Krisna-völgyi Búcsú színes hagyományai, a Dunamenti Halfesztivál ínycsiklandó halételei, a Miskolci Dixie és […]

#Ajánló /