#Ajánló /

Húsvétkor megnyílnak a veszprémi várnegyed rejtett kertjei

Húsvét alkalmából különleges élménnyel várja a látogatókat a veszprémi várnegyed: három napra megnyílnak azok a kertek is, amelyek eddig nem voltak látogathatók. Az új várfalsétányon sétálva nemcsak a város panorámája és a barokk épületek tárulnak fel, hanem a megújuló zöldterületek is.

A fejlesztés részeként a várhegyen közel tízezer négyzetméternyi zöldfelület újul meg, és a különböző szinteken elhelyezkedő kerteket most először egy összefüggő sétaút köti össze. Ennek köszönhetően a látogatók egységként élhetik meg a várnegyed kertjeit, miközben új nézőpontból fedezhetik fel Veszprém történelmi központját.

A Nagyszeminárium északi kertjében árnyas pihenőhely és kilátópont, míg a keleti kertben Varga Ferenc Munkácsy-díjas szobrászművész Trónon Ülő Istenanya szobra, valamint az egykori vadgesztenyesor időtlenséget sugalló, megmentett példányai hívnak elcsendesedésre – többek között ezt a két kertet is felfedezhetik a látogatók idén húsvéttól a veszprémi várnegyedben.

A Nagyszeminárium kertjei, valamint a Biró-Giczey Ház barokk udvara folyamatosan nyitva tart majd, míg az Érseki Palota kertjét – amelyet csak különleges alkalmakon nyitnak meg – nagyszombaton, húsvétvasárnap és húsvéthétfőn vezetett vársétákon csodálhatják meg az érdeklődők.

A megújult kertek nemcsak esztétikai élményt kínálnak, hanem szimbolikus jelentéseket is hordoznak. A növényválasztásban számos bibliai és keresztény motívum jelenik meg: a fehér liliom a tisztaság és Szűz Mária jelképe, a meténg az örök életet idézi, míg a bazsarózsa az ártatlanság szimbóluma.

A Szent György-kápolna előtt álló különleges vörös tölgy pedig egy legendára utal, levelei minden évben Szent Imre ünnepéhez közeledve színeződnek vörösre.

A tájépítészeti megújulás során kiemelt figyelmet kaptak a történeti értékek: a koros fák közül számosat megőriztek, emellett új, előnevelt példányokkal egészítették ki az állományt, így hosszú távon fenntartható zöld környezet jön létre.

Szeretnél többet
olvasni?

Bájos bivalyok a Kis-Balatonnál

A Kis-Balaton közelében található kápolnapusztai bivalyrezervátum egy könnyen bejárható, természetközeli kirándulóhely, ahol testközelből figyelhetjük meg a magyar házi bivalyokat. A […]

#Ajánló /

Megújult ikon a főváros felett

Hosszú évek után ismét kitárta tereit a nagyközönség előtt a Gellért-hegy tetején álló ikonikus Citadella, Budapest egyik legismertebb és leglátványosabb […]

#Ajánló /

Sakura Ünnep, költészeti és musical fesztivál borral és BBQ-val – hétvégi programajánló

A tavasz nemcsak a természet ébredését hozza el, hanem a kulturális és közösségi élet felpezsdülését is. Országszerte egymást érik az […]

#Ajánló /