leírás Gyöngyösön a Mátrába vezető főút mellett áll a Mátra Múzeum, mely az ország egyik legjelentősebb természettudományi gyűjteményét őrzi. A Múzeum három egységből áll, az Orczy Kastélyból, az új Természettudományi pavilonból, és a 2 hektáros helyi védettségű természetvédelmi területté nyilvánított parkból. Mindhárom egység külön látogatható, de a teljes élményt együttesen nyújtják. A Mátra Múzeumnak helyet adó, eredetileg barokk stílusban épült kastélyt Orczy Lőrinc építette 1769-70-ben. 1826-ban építették át klasszicista stílusban. A 2005-2007-ben felújított kastély Európa Nostra díjat kapott, mely a kulturális örökség helyreállításának legmagasabb elismerése. A kastélyban 1957-óta kap helyet a Mátra Múzeum. Jelenleg vadászattörténeti, helytörténeti, ásványtani és őslénytani kiállítás tekinthető meg, valamint az üvegtetővel lezárt belső udvaron található az intézmény „védjegye” a mamutcsontváz. Az új építésű háromszintes természettudományi pavilon központi eleme a 15 m magas kocsánytalan tölgy, mely köré szerveződik a rendszertani egységekben foglalt igen gazdag kiállítás. 24 dioráma különböző élőhelyek világát tárja elénk, melyek a kiállítás leglátványosabb elemei. A kiállítást színesíti a pálmaház, ahol a növények mellett akváriumokkal, terráriumokkal is találkozhatunk. A kert, a kicsinyke halakkal teli tavával, botanikai ritkaságaival, játszóterével kellemes kikapcsolódást nyújt minden korosztály számára. hely információk Nyitvatartás Hétfő Zárva Kedd 9:00 - 17:00 Szerda 9:00 - 17:00 Csütörtök 9:00 - 17:00 Péntek 9:00 - 17:00 Szombat 9:00 - 17:00 Vasárnap 9:00 - 17:00 elérhetőség http://www.matramuzeum.hu/ +36 37 505 530 matramuzeum@nhmus.hu Megosztás megosztás: Share this...FacebookPinterestTwitterLinkedin másolás: Útvonal