#Templomok és Bazilikák /

Budapest-Belvárosi Főplébánia-Templom

1056 Budapest, Március 15. tér 2.

budapest
plébánia
templom
top sights

leírás

Az Erzsébet híd pesti hídfőjénél áll egy templom, amely alapjainak egy része római kori épületmaradványokon nyugszik, a második században ugyanis ide építették a Contra-Aquincum katonai erődöt. Ennek az erődítménynek a romjait ma is bárki megnézheti a Március 15. téren. A templomban 2014 és 2016 között végzett régészeti feltáráson azonban az is kiderült, hogy az egykori erőd táborparancsnoki szobája pont a Belvárosi plébániatemplom alatt húzódik, amelyet üvegpadlón keresztül tettek bemutathatóvá.

A XI. és XII. században ennek a római erődnek a köveiből épült fel az a román stílusú templom, amelynek alapfalait még ma is láthatjuk a Belvárosi plébániatemplom altemplomában. Ezt az altemplomot a régészeti kutatásokkal egy időben alakították ki. Múzeumában megtekinthetők a feltárások során előkerült tárgyak, kották, misekönyvek és a brünni Madonna ikonképe. De itt látható az ún. Szent Kereszt ereklye is, amelyet XI. Piusz pápa ajándékozott a Pálos rend számára 1934-ben.

A templomban három magyar szent ereklyéje is látható. Szent László király és Árpád-házi Szent Erzsébet ereklyéje mellett 2002-ben a főoltárban kapott helyet Szent Gellért püspök – korábban az itáliai Muránóban őrzött – sarokcsont és csigolyacsont ereklyéje is, akinek testét a legenda szerint 1046-ban itt temették el. Az épület egyik legfontosabb értéke pedig az a XIV. századi Trónoló Madonna-freskó, amelyet 2010-ben meglepő épségben fedeztek fel a szentély mögötti falfülkében.

A Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom közel 300 éves barokk tornyaiban 2020 nyarán lifttel is megközelíthető toronykilátó nyílt, amelyekben két emeleti szinten, több irányban is ráláthatnak fővárosunkra.

 

galéria

 

 

hely

információk

Nyitvatartás

Hétfő 10:00 - 17:00

Kedd 10:00 - 17:00

Szerda 10:00 - 17:00

Csütörtök 10:00 - 17:00

Péntek 10:00 - 17:00

Szombat 10:00 - 17:00

Vasárnap 10:00 - 17:00