#Ajánló /

Márciustól újra látogatható a Kinizsi vár

Megújult Nagyvázsonyban a Kinizsi vár, és a teljes körű rekonstrukciót követően március 17-étől ismét várja látogatóit. Az érdeklődők fogadására interaktív kiállítóterekkel, multimédiás eszközökkel és élethű makettekkel is készülnek.

A fogadóépületben kávézót alakítottak ki és múzeumi ajándékbolt is nyílt.

A Balaton-felvidék egyik legjellegzetesebb vára a nevét a minden csatáját győztesen megvívó legdicsőségesebb uráról, a törökverő Kinizsi Pálról, Mátyás király legendás hadvezéréről kapta.

Bár a vár építésének pontos ideje homályba vész, a lakótoronnyal együtt valószínűleg a XV. század elején épülhetett az akkori földbirtokos, a Vezsenyi család megbízásából. A hely kiválasztásában szerepet játszott, hogy a Budáról a dalmát tengerpart felé vezető fontos kereskedelmi útvonal itt ágazott le, és hogy a várárokban fakadt egy bővizű forrás, ami ma is ad vizet.

Hunyadi Mátyás 1472-ben adományozta a várat Kinizsi Pálnak, aki jelentős átalakításokat hajtott végre az erődítményen, ekkor alakult ki 48×65 méteres területe, a mély várárkok, a palota és a várkápolna.

Az épületegyüttes a 16. századtól a Zichy család birtokába került. Az utolsó katonai összecsapás a Rákóczi-szabadságharc idején történt, majd börtönként használták. 1955-ben kezdődött el régészeti feltárása és helyreállítása.

A vár legnépszerűbb látványossága a várkápolnában található: ez Kinizsi Pál reneszánsz stílusú, vörös márvány szarkofágjának fedőlapja, amely a közeli pálos kolostorból került ide.

A Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. által koordinált átfogó műemlék-helyreállítási és turisztikai célú beruházás elsődleges célja az volt, hogy a 21. század látogatói igényeihez alkalmazkodva hasznos, tartalmas időtöltést biztosítson az idelátogatóknak egész éven át. A fejlesztés 1,6 milliárd forintból valósult meg a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében, a NÖF közreműködésével, hazai és európai uniós forrásból.

 

Szeretnél többet
olvasni?

Kerek évforduló – Húsz éve együtt a PanyolaFeszten

Ha nyár, akkor fesztivál… Augusztus első hétvégéjén 2026. július 31-e és augusztus 2-a között újra PanyolaFeszt. Nem is akármilyen alkalom […]

#Ajánló /

Gasztronómiai pop-uppal erősíti a Dunakanyar kínálatát a Visit Hungary

Július 4-én különleges gasztronómiai pop-up programmal egészül ki a nagymarosi Vénégy Fesztivál kínálata: a Stílusos Vidéki Éttermiség csapata a Nagymarosi […]

#Ajánló /

Ahol életre kel a magyar vidék múltja – egy nap a szentendrei Skanzenben

A Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum, közismertebb nevén a Szentendrei Skanzen, nem csupán Magyarország legnagyobb szabadtéri múzeuma, hanem egy valódi időutazás […]

#Ajánló /