#Élmény #Magazin #MAGYARORSZÁG INFO /

Lillafüred felett lebeg a Libegő

Lillafüred több okból is ideális kirándulóhely. Olyan, ahol a túrázók mellett a kellemes sétára vágyók és a családok is megtalálják azt, ami igazán örömet jelenthet nekik a természet lágy ölén. És miközben a legtöbb élmény a földön járva kínálkozik, mindenképpen érdemes a magasba is felemelkedni, ahol a Libegőn lebegve gyönyörködhetünk a tájban.

A Lillafüredi Libegőre – ahogy azt a neve is ígéri -, Lillafüred üdülőrészén tudunk felülni, hogy ezután Bükkszentkereszt irányába, a Jávorhegyre utazva, a magasból szemléljük meg a Bükk-hegység csodáit. Ráadásul a „csodáit” a szó szoros értelmében vehetjük, hiszen a környezetbarát, csendes és biztonságos felvonón haladva a régió jónéhány, Natura 2000 védelem alatt álló természeti értéke is feltárul előttünk.

Már csak azért is, mert drótkötélpályás Libegő 333 méterről indul és a tengerszint feletti 606 méter magasan fekvő hegyi állomásra érkezhetünk az 1080 méter hosszú, kevesebb, mint 20 perces utazás végén.

A hegyállomástól pedig még 2,2 kilométerre van Bükkszentkereszt.

Tömegközlekedéssel a Felső-Majláth végállomásról menetrend szerint közlekedő 5-ös jelzésű autóbusszal érhető el a Libegő kiindulópontja, míg a parkolás 500 méterre a Libegőtől, a Lillafüredi Sport- és Kalandpark fizetős parkolójában, illetve a Majális Park területén létesült K+P parkolóban lehet.

Szeretnél többet
olvasni?

A palóc hagyományok őrzői Kazáron

A Nógrád vármegyei Kazár azok közé a palóc települések közé tartozik, ahol ma is fontos szerepet kap a helyi hagyományok, […]

#Ajánló /

Tacskók találkozója Veszprémben

Szeptember 5-én a tacskóké lesz a főszerep Veszprémben: tizedik alkalommal rendezik meg a Tacsi Talit a Kolostorok és Kertek Rendezvényterületen. […]

#Ajánló /

SZENT-GELLÉRT FESZTIVÁL

A Szent Gellért Nemzetközi Komolyzenei Fesztivált Robert Bachmann svájci zeneszerző-karmester alapította 2008-ban Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspökkel közösen. Céljuk az volt, […]

#Fesztivál ajánlók /