#Vallásturizmus /

Mátyás-templom exkluzív épületbejárás zárás után

Amikor az utolsó látogató után is becsukódik a robosztus kapu, előttünk megnyílik a Mátyás-templom lenyűgöző tere. Beléphetünk, szemlélődhetünk, sőt, olyan részekre is bepillanthatunk, ahová mások nem.

Örökre emlékezetes, meghitt és különleges pillanatokat élhetünk át Budapest és az ország egyik legismertebb épületében. Körülölel bennünket a múlt, de találkozunk a jelennel is: mert ki hinné, de éppen ez a majd’ nyolcszáz éves templom a főváros legmodernebb szakrális tere is egyben. Jól megfér itt egymás mellett középkori oszlopfő és színháztechnika, 19. századi üvegablak és modern főoltár. Mind-mind a templom történetét mesélik: fényes esküvőkről, rangos látogatókról, koronázásokról és temetésekről szólnak. Mi pedig hallgatjuk őket és a harangszót, mely végigkísérte a templom és az itt élők életét, s amely végigvezet ezen az exkluzív időutazáson.

Találkozási pont:

1014 Budapest, Úri utca és Szentháromság utca kereszteződésben – a Hadik András lovasszobornál

A séta végpontja:

1014 Budapest, Szentháromság tér 2.

Jelentkezés és további részletek

Forrás: visitesztergom-budapest.hu

Szeretnél többet
olvasni?

Fecskehajtó Fesztivál 2026: két nap hagyomány, zene és tánc a Budai Vigadónál

Szeptember végén, a fecskék elvonulásának időszakában különleges, kétnapos ünnepre készül Budapest I. kerülete: 2026. szeptember 25–26-án rendezik meg először a […]

#Ajánló /

Huszárok, kaland, családi programok: jön a XVII. Honvédfesztivál!

Minden Pákozdon kezdődött: 1848-ban itt aratta első győzelmét a frissen megszületett magyar honvédsereg, és ennek az örökségnek állít emléket immár […]

#Ajánló /

Öt nap zene, bor és gasztronómia – szeptember végén jön a Pécsi Napok

Öt napon át koncertek, tánc, utcazene, borok és gasztronómiai élmények költöznek a pécsi Sétatérre. Szeptember 23. és 27. között rendezik […]

#Ajánló /