Ünnepi hétvége Veszprémben – 2025. szeptember 5–7. Veszprém történelmi pillanatra készül: 2025. szeptember 6-án a One Veszprém Arénában kerül sor Bódi Mária Magdolna boldoggá avatására, amely a Veszprémi Főegyházmegye több mint ezeréves történetének egyik legjelentősebb eseménye. Mindszenty József már 1945-ben kezdeményezte a folyamatot, most pedig végre beteljesedik az álom: a 20. század vértanúja hivatalosan is a boldogok sorába lép. Az ünneplés egybeesik a veszprémi várnegyed újjászületésével, így Magdi ereklyéit a szertartást követően a megújult Szent Mihály Főszékesegyház Szent Imre-oltárán helyezik el. Ez a hétvége tehát egyszerre vallási és kulturális mérföldkő: zarándoklat, történelem és közösségi ünnep. Ki volt Bódi Mária Magdolna? Született: Szigligeten, egyszerű családban. Hivatása: szerzetesnek készült, de szegénysége és körülményei miatt nem válhatott azzá. Élete: fiatalon munkásnők és gyermekek között hirdette az evangéliumot, tisztasági fogadalmat tett, életét Krisztusnak ajánlotta. Halála: 1945-ben, Litéren vértanúként adta életét sorstársai védelmében, tisztaságáért. Öröksége: mosolya, életigenlése és a teremtett világ iránti szeretete máig példát ad mindannyiunknak. Ünnepi programok Szeptember 5. péntek 📍 Biró–Giczey Ház (Vár utca 31.) 13:00–20:00 Bogáncs és liliom – Magdolnák virágai kiállítás 13:00–20:00 Kerékpárral a hit útján – időszaki tárlat Magdi életéről 14:00–18:00 Magdi-Tour – interaktív kincskereső és kódfejtő játék Kisfilmek Magdiról és a várnegyed megújulásáról „Magdival a kertben” – szobor, hangoskönyv, kvízek, kézműves programok 📍 One Veszprém Aréna 19:00–24:00 MagdiFest – ifjúsági találkozó és virrasztás (imádság, szentségimádás, dicsőítés Fábry Kornél püspökkel és a Rád Találtam Dicsőítő Csoporttal) Szeptember 6. szombat – a boldoggá avatás napja 📍 One Veszprém Aréna 8:00 Kapunyitás 8:30 Kerékpáros zarándoklat (indulás: Cholnoky lakótelep) 9:00–11:00 Filmek, tanúságtételek 11:00 Boldoggá avatási szentmise 13:00–16:00 Kisfilmek, beszélgetések 14:00 Kerékpár-sorsolás regisztrált zarándokoknak 📍 Szent Mihály Főszékesegyház 13:00 órától: Magdi ereklyéinek nyilvános tisztelete 📍 Biró–Giczey Ház 13:00–20:00 Kiállítások, Magdi-Tour, filmek „Magdival a kertben” – interaktív élmények 📍 Vár utca – ünnepi programok Vezetett várséták a Szentháromság térről indulva 14 órától 20 óráig – óránként 11:00–13:00 Élő szentmise-közvetítés kivetítőn Szeptember 7. vasárnap 📍 Biró–Giczey Ház 10:00–18:00 Kiállítások, Magdi-Tour, filmek „Magdival a kertben” programok 📍 Szent Mihály Főszékesegyház 12:00–18:00: Magdi ereklyéjének megtekintése 18:00: Hálaadó szentmise és ereklyetartó ünnepélyes lezárása 📍 Tihany, hajóállomás 15:00–17:00 Hanghullám – Magdiról a boldoggá avatás után A Biró–Giczey Ház különleges látnivalói Bogáncs és liliom – Magdolnák virágai kiállítás Nem káptalan a fejem! – kiállítás a kanonokok és a székeskáptalan világáról Kamrakiállítás – a székesegyház 20. század eleji átépítéséről szóló tárlat Régészeti kiállítás – a Várnegyed feltárásainak kincsei, köztük a páratlan Lancea Regis érem Praktikus tudnivalók 📍 Cím: Biró–Giczey Ház, 8200 Veszprém, Vár utca 31. 📞 +36 20 560 2010 ✉️ turizmus@veszpremiersekseg.hu 🌐 vetk.hu 🕒 Nyitvatartás: 5. péntek 13:00–20:00 6. szombat 13:00–20:00 7. vasárnap 10:00–18:00 Belépés: ingyenes Közlekedési útmutató 🚍 V-Busz: különjáratok az Arénától a belvárosig (ingyenes) 🚆 Magdolna-zarándokvonat: Budapest–Veszprém, visszaindulás 17:00-kor 🚶 Gyalog: a belvárosból 10–12 perc séta a Várhoz 🚲 V-Bike: díjtételes szolgátltatás ⛔ Fontos: autóval a Várba nem lehet behajtani, a tömegközlekedés javasolt! Ajánljuk szíves figyelmükbe közelgő kiemelt programjainkat: Szent Mihály-napok – 2025. szeptember 27–28. Szakmai konferencia a Várnegyed megújulásáról – 2025. október 1–3. A Szent Mihály Főszékesegyház újraszentelése – 2025. október 5. Legyen részese a történelemnek! Bódi Mária Magdolna boldoggá avatása nem csupán egyházi ünnep, hanem közös emlékezetünk és jövőnk ünnepe is. Veszprém tárt karokkal várja a zarándokokat, érdeklődőket és mindenkit, aki szeretné átélni, ahogyan a múlt és a jelen összeér. 1/7 ×