#Ajánló /

Kerek évforduló – Húsz éve együtt a PanyolaFeszten

Ha nyár, akkor fesztivál… Augusztus első hétvégéjén 2026. július 31-e és augusztus 2-a között újra PanyolaFeszt. Nem is akármilyen alkalom a rendezvény életében, hiszen számos élménnyel, programmal készülünk, hogy fesztiválozóinkkal közösen ünnepeljük meg a huszadik évet.

Sokszor elmondtuk már, hogy településünk életében hatalmas dolognak számít, ha egy rendezvény évről évre meg tud újulni, mindig tud valamilyen fontos üzenetet közvetíteni és olyan élményeket kínálni, melyre több év után is szívesen emlékezhetnek vendégeink.

Ilyen élményeket ajánl minden évben Panyola, az 500 fős szatmári település. Az ország-világ minden szegletéből érkező vendégek itt egy családot alkotnak a fesztivál hétvégéjén. „Generációk cseperedtek fel az eseményünkkel, közösen élhettük meg a buli, a zene, a kulturális élmények megannyi színfoltját. Lehetett az koncert, színház, gyermekprogram vagy szatmári gasztronómia.

A lényeg mindig az volt, melyet a szlogenünk is üzen „…mintha hazajönnél”– mesélte Muhari Zoltán, Panyola polgármestere, a fesztivál főszervezője. Szervezőként minden évben nagy izgalom, összetett munka megalkotni és előteremteni minden szükséges eszközt és forrást. Hihetetlen energia, de fontos küldetés is egyben, hiszen a Magyar Fesztivál Szövetség által minősített rendezvényünk bebizonyította a hosszú évek alatt, hogy van értelme megmutatni vidékünket, kulturális értékeinket, gasztronómiai élményeinket, minőségi pálinkánkat. Az elmúlt húsz év alatt egyre sokszínűbbek lettek a programjaink és új helyszínek is megnyíltak. Ilyen például a Levendula-porta, ahol komolyzenei koncertek és színházi előadások várják a vendégeket, vagy a Palaj-party a Tisza-parton, ami teljesen egyedi színfoltja a PanyolaFesztnek.

Közel tíz éve azt gondoltuk, hogy a településünket a pálinka mellett más különlegességeiről is szeretnénk ismertté tenni. Büszkén mondhatom, hogy a panyolai emberek szorgalmának, összefogásának köszönhetően mára már a Hagyományőrző farsangunkról, a minőségi kulturális eseményeinkről, a vidék turisztikai lehetőségeiről is jobban ismerhetik a keleti régiót. A 20. PanyolaFeszt alkalmával a közös ünnepünket szeretnénk még élvezetesebbé tenni és olyan fellépőkkel örvendeztetni meg a nagyközönséget, akik hajdanán a „MI” színpadunkon léphettek fel az elsők között. Így indulhattak el és pályafutásuk során mára már az ismert előadók táborát erősíthetik.

A Parno Graszt, a Folk Error számunkra ilyen csapatok, a kezdetektől minden alkalommal hihetetlen élményeket adtak és idén is együtt ünnepelhetünk. „Várjuk szeretettel visszatérő vendégeinket, éppúgy, mint azokat, akik idén először érkeznek a PanyolaFesztre, hogy együtt ünnepelhessük a jubileumi 20. születésnapot” – invitálja az érdeklődőket Muhari Zoltán.

A 20.PanyolaFeszt fő támogatói az MBH Bank és a Nemzeti Kulturális Alap.

Szeretnél többet
olvasni?

Kerek évforduló – Húsz éve együtt a PanyolaFeszten

Ha nyár, akkor fesztivál… Augusztus első hétvégéjén 2026. július 31-e és augusztus 2-a között újra PanyolaFeszt. Nem is akármilyen alkalom […]

#Ajánló /

Gasztronómiai pop-uppal erősíti a Dunakanyar kínálatát a Visit Hungary

Július 4-én különleges gasztronómiai pop-up programmal egészül ki a nagymarosi Vénégy Fesztivál kínálata: a Stílusos Vidéki Éttermiség csapata a Nagymarosi […]

#Ajánló /

Ahol életre kel a magyar vidék múltja – egy nap a szentendrei Skanzenben

A Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum, közismertebb nevén a Szentendrei Skanzen, nem csupán Magyarország legnagyobb szabadtéri múzeuma, hanem egy valódi időutazás […]

#Ajánló /