leírás KASTÉLY A BÓDVA SZIGETÉN Az Edelényi kastélyszigeten áll Magyarország egyik legnagyobb kastélya, a kora barokk építészet kiemelkedő emléke. A stílusában is egyedi épületegyüttes tervezőjének kilétét a mai napig homály fedi. Jean-François L’Huillier gróf 1716-ban kezdte el a kastély építését. A gróf unokája, Forgách Ludmilla és férje, Esterházy István végezték a legjelentősebb átalakításokat az épületen, ugyanis ők bíztak meg egy felvidéki vándorfestőt hat szoba kifestésével. Ludmilla grófnő a következő témák ábrázolását kérte Lieb Ferenctől: évszakok, mitológiai és tanító ábrák, vad csatajelenetek és földrészek. Így készült el Magyarország legnagyobb összefüggő rokokó falképsorozata 1770-ben. A grófnő halála után fia, Dessewffy Ferenc birtokába került a kastély, aki örökös nélkül hunyt el. Az uradalom visszaszállt a királyi kamarára, majd a Coburg család vásárolta meg és gazdasági központként használta. Miután eladták, sokféle funkció került az épületbe, majd az évtizedek során pusztulásnak indult. A Bódva folyó szigetére épített meseszép kastélyegyüttes és a park 2009-ig várta az újjászületését. A 2014-ig tartó munkálatoknak köszönhetően ismét régi pompájában várja a látogatókat az Edelényi kastélysziget. MEGELEVENEDŐ FALFESTMÉNYEK Mesés falfestményekkel díszített termei teszik különlegessé az edelényi kastélyt. A falakon látható rokokó figurális képek olyan elevenek, hogy az ábrázolt szereplők szinte megszólalnak. Ha csöndben figyelünk, „hallhatjuk” a hintázó hölgy rózsaszín ruhájának suhogását vagy a szerelmet valló főúri pár egymásnak suttogott szavait. A rokokó freskó szereplői ténylegesen meg is szólalnak, hiszen a kastély 3D-s történelmi kisjátékfilmmel fogadja a betérőket. A híres vándorfestő, Lieb Ferenc Edelényben töltött évéről szóló alkotásban látható művészeti motívumok és a kastély egykori lakóinak alakjai is visszaköszönnek a kastély falain. A vezetett látogatás során játékos formában hívja fel a figyelmet a tárlatvezető a film és a freskó párhuzamaira. Ismerkedjen meg az edelényi kastély és lakóinak történetével, fedezze fel a meseszép épületet és parkját tárlatvezetéssel! A többórás program után jól fog esni egy kávé a kastély előkelő kávézójában, a gyermekeket pedig a fűzfa játszókert is várja a mintegy 12 hektáros parkban. IDŐUTAZÁS EDELÉNYBEN Az Edelénybe látogatók nemcsak a barokk korba utazhatnak vissza: a kastély főépületének egyik kiállításában például ritka, 1540 – 1945 közötti térképlapok és készítésükhöz használt korabeli eszközök láthatók. A közelmúlt emlékeiben is elkalandozhatunk, hiszen Csernus Tibor kortárs figuratív festő alkotásai és párizsi műtermének teljes berendezése is megtekinthető itt. A korai filmművészet kellékeit pedig az Egy szoknya, egy nadrág… Egy kastély című tárlat mutatja be. A szocializmus tárgyi emlékeit felvonultató Népszuper fantázianevű kiállítás is egy már letűnt korszakról mesél a kastélysziget gazdasági épületében. galéria 1/6 × hely információk nyitvatartás Hétfő zárva Kedd 10:00 - 17:00 Szerda 10:00 - 17:00 Csütörtök 10:00 - 17:00 Péntek 10:00 - 17:00 Szombat 10:00 - 17:00 Vasárnap 10:00 - 17:00 elérhetőség https://edeleny-kastely.hu +36 70 902 6856 edelenyikastelysziget@nofnkft.hu Megosztás megosztás: FacebookTwitter másolás: Útvonal