leírás A Sarlós Boldogasszony-templom, vagy ahogy a helyiek ismerik: Ótemplom, Öregtemplom, Egytornyú templom Kiskunfélegyháza legrégebbi épülete, egyben legnagyobb területű temploma a Béke téren. Az 1743-ban újratelepült Kiskunfélegyháza lakosai elsőként fatemplomot állítottak, de már 1744-ben pénzadományokat gyűjtöttek egy kőtemplom építésére, melyhez Mária Terézia királynő is hozzájárult adományával. 1744-1752 között folyt a templom építése, melynek tervezője ismeretlen. 1761 ben szentelte fel a váci püspök Sarlós Boldogasszony tiszteletére. A templom első tornya tartóoszlopai gyengesége miatt összeomlott 1754-ben. Ekkor egy utazó azt írta a közeli ház falára „Hijjában törekedsz Félegyház tornyot emelni, Mert fél a te neved, fél leszesz te magad is!”. Az új torony építésére új mestereket bíztak meg és 1771-ben készült el a főépület elé emelt gyönyörű 53 m magas torony. A bejárat fölötti kóruskarzaton 1775-ben helyezték el az orgonát. A szentélyben található főoltár 1780 körül készült klasszicista stílusban, az oltárképet Fazekas Antal festtette 1816 ban. A kép Mária és Erzsébet találkozását örökíti meg, melynek emléknapja július 2-a, Sarlós Boldogasszony napja. A templomnak a főoltáron kívül hat mellékoltára van. Az Ótemplom belső berendezése németalföldi mesterek munkája. Díszítésében és berendezésében megtalálhatók a barokk, a copf, a rokokó, és a klasszicista stíluselemek. 1885-ben tették rá a barokk sisakra a toronygombot és az aranyozott keresztet. A torony gombba – a felhelyezés előtt – „Üzenet az Utókornak” címmel emlékiratot zártak. 1904-ben a város adományából a régi sekrestye helyett két új sekrestyével és két oratóriummal bővítették a templomot. 1905-ben a főbejárat fölé szobrok kerültek: Jézus két angyallal, a templom frontális fülkéjébe jobboldalon Szent Erzsébet, baloldalon Szent István szobra található. A fülkék alatt kagyló alakú, jellegzetes barokk díszítőelem látható, csigavonalakkal, füzérdíszítéssel. Az I. világháború alatt 1916-ban a harangokat hadicélokra leszerelték, helyettük később új harangokat készíttetett a város. Az Ótemplom belső berendezései közül nevezetes az imarács, amely Móra Ferenc első közszereplésének emlékét őrzi. 1888-ban a IV. elemi iskolás Móra Ferenc a karácsonyi ünnepségen itt szavalta el Fehér Antal tanító „A karácsonyfához” című költeményét. Ehhez a márványkorláthoz, – amelyre felállították – fagyott oda rongyos talpú csizmájába bújtatott lába a kis szavalónak. „A nyomozás kiderítette – írja Móra „Szép karácsony szép zöld fája” című novellájában -, hogy… ami jeget, havat fölszedtem útközben, az álltomban először elolvadt a meleg talpam alatt, aztán megfagyott.” A templomon az elmúlt közel 60 évben több szakaszban külső és belső felújítást, renoválást végeztek. 2000 és 2001 között tetőzete vörösréz borítást kapott. galéria 1/3 × hely információk Nyitvatartás Hétfő 8:00 - 16:00 Kedd 8:00 - 16:00 Szerda 8:00 - 16:00 Csütörtök 8:00 - 16:00 Péntek 8:00 - 16:00 Szombat Zárva Vasárnap Zárva elérhetőség https://sbaotemplom.hu/index.php/en/introduction/6-kalmar-kapolna +36 76 462 642 sarlosba@gmail.com https://www.facebook.com/sarlosboldogasszonyfelegyhaza/ Megosztás megosztás: Share this...FacebookPinterestTwitterLinkedin másolás: Útvonal