Borbarangolás a Folly Arborétumban A Badacsony és környéke különleges arcát mutatja ilyenkor, a dűlőkön és a pincék ódon falai között egészen új élmény várja az utazót. Most izgalmas ízutazás keretében leshetnek be az érdeklődők azokba az éttermekbe, borászatokba, akik részt vesznek a november 13-án kezdődő és 2022. május végéig összesen 22 helyszínt felölelő Borbarangolás rendezvénysorozat valamelyik állomásán. A Borbarangolás mára mondhatni hagyománnyá vált a borvidéken. Arra invitálja a borkedvelőket, hogy ősszel és télen is keressék fel a helyi pincészeteket, éttermeket, fedezzék fel a badacsonyi borok varázslatos világát, kóstoljanak bele az ősz és a tél ízeibe, túrázzanak a dűlők érintésével. A borvacsorákon hamisítatlan helyi ízek és környékbeli alapanyagokból készült ínycsiklandó menüsorok várják a vendégeket, akik a program során megismerkedhetnek a borok készítőjével és családjával, helyi termékeket kóstolhatnak, és helyszíntől függően bejárhatják a pincét is a gazda vezetésével. Idén a Folly is csatlakozott a Borbarangolás programhoz. November 20-án 18 órától vezetett kertlátogatással egybekötött borvacsorával és hozzá kapcsolódóan 15.30 órától vezetett túrával várunk mindenkit szeretettel! A borvacsora ára 16.900 Ft/fő, mely tartalmazza az arborétumi belépőt, borbarangolás borvacsorát, a vezetett túra árát és az ajándék Folly-s borospoharat A részvételhez előzetes regisztráció szükséges az info@folly.hu email címen. Maximális létszám: 48 fő. Novemberi vezetett túrák a Folly Arbroétumban A Follyban a novemberi hétvégéken szombatonként 11:00 és foglalástól függően 15:30 órakor a késő őszi arborétumot bemutató, vezetett kertlátogatásokra várják a vendégeket. A vezetett túra ára a belépőjegyen felül 1500 Ft/fő. – jelentkezés: a helyszínen, a bejáratnál – az egyes programokon maximum 20 fő vehet részt alkalmanként – időpontok: 11.06., 11.13., 11.20. Tobozszüret 2021-ben december 11-én rendezik meg a Folly tobozszüretét – ezúttal főként cédrusokról és ciprusokról szedik a tobozokat. Az eseményt 11 és 14 órakor tobozbemutatóval kiegészített, látványos vezetett arborétumi séták is kísérik, emellett lehetőség nyílik speciális jegy váltására is. A jegy tartalma: felnőtt belépő, 3 fogásos menü és egy saját nevelésű Cupressus sempervirens magonc. Rossz idő esetén pótnap: december 18. szombat. Adventi programok Az ünnepvárásnak egyedülálló hangulata van az örökzöld Follyban. Advent három hétvégéjén szombatonként 11 és 14 órakor családi programra várják a kicsiket és nagyokat: ezúttal olyan vezetett túrát kínálnak az érdeklődő családoknak, amelyen a hazai karácsonyok ikonikus növényeit mutatják be és míg a délelőtti kertlátogatáson a sétát követően tobozos ajándékot készítenek a résztvevők, addig a délutáni program levezetéseként forró itallal fejezik be a látogatók a túrát. – jelentkezés: a helyszínen, a bejáratnál – a családi vezetett túra ára a belépőjegyen felül 1500 Ft/fő – az egyes programokon maximum 20 fő vehet részt alkalmanként – időpontok: 11.27., 12.04., 12.18. Új étlap november 25-től November 25-től téli étlappal várja vendégeit a Folly. Az előételek között különlegesnek ígérkezik a tapolcai pisztráng tatár, a levesek között örök sláger a gyömbérrel és sült gesztenyével készülő sütőtökleves, de a hagyományostól eltérően „fehéren” készülő csomboros töltött káposztát sem illik kihagyni a környékbeli alapanyagokból készülő, szezonális fogásokat felsorakoztató téli étlapról. Karácsonyi csomagok November közepétől rendelhetőek a Folly méltán népszerű és kedvelt karácsonyi ajándékcsomagjai. A termékek minősége, az elegáns csomagolás és a személyre szóló üdvözlet egyetlen célt szolgál: a Folly karácsonyi ajándékcsomagjaival minél szebb örömet okozni. Az idei ajánlatok között 5-5 kettes és hármas csomag található – újdonság a Folly csokis és fenyőmagos zabkeksze, amely mindkét csomagfajtához rendelhető, csakúgy, mint a Vinagora aranyérmes 2019-es Rajnai rizling. Egyes csomagokba, igény szerint, Folly Roll kerül. Mit rejt a Folly Roll doboza? A Folly Arborétumban megtalálható fajok magjainak színes maglabdacsait, amelyekkel igazi élmény az ültetés. Folly Arborétum 8257 Badacsonyörs, Kápolnavölgyi út 25. Tovább a helyhez