#Ajánló /

Sokan várták – elindult a BKV ünnepi Fényflottája

Idén hat kivilágított villamost és az ünnepi fogaskerekűt indította útjára december első napján a BKV. Járműveink – szép hagyományt teremtve a fővárosban – az adventi, ünnepi és újévi városképbe visznek színt és fényeket.

A világ legszebb villamosvonalai között számon tartott 2-esen 2009 óta közlekedő UV Fényvillamosunk fokozódó népszerűsége nyomán tavaly több kivilágított villamost is útjára bocsátottunk. Ezt a hagyományt építjük most tovább, hiszen a  fényfürtjeiben megújult jó öreg UV, valamint a Tatra, a KCSV-7 és a Hannoveri villamosaink egy-egy járműve mellett további típusokat világítunk ki – utasaink, sőt minden szempár örömére. A KCSV-7-es elődje, a Ganz-csuklósunk (ICS) oldalára most először kerültek led-szalagok, ahogy először kapott világító elemeket és adventi matricákat a nagykörúton 15 éve futó Combino is. Rajtuk kívül, a hegyvidékiek örömére a – 60-as villamosként üzemelő – másfél évszázados múltra visszatekintő Fogaskerekű vasút egy járműve is „fényt kapott”. Elirigyelve a T5C5K2 piros fényekben pompázó áramszedőjét, idén KCSV-7-es villamosunk áramszedője is felfénylik majd. A TW6000-es típus (Hannoveri) egy járműve – tavalyi öltözékéhez képest – idén matricák nélkül, de fényfüzérekkel közlekedik.

Az ünnepi dekorációba bújtatott, fényárban úszó villamosok december elsején, napnyugta után – a kamerák és csodálkozó pillantások kereszttüzében – a BKV Hungária kocsiszínéből rajzottak ki. Az eseményt bárki élőben követhette és visszanézheti a BKV Facebook-oldalán.

A sajtóesemény után ünnepi villamosaink a következőképpen álltak forgalomba:

  • hagyományos Fényvillamosunk, az UV nosztalgiajármű a 2-es vonalon,
  • a Combino a 4-es vonalon,
  • a Hannoveri a 3-as vonalon,
  • a Tatra az 1-es vonalon,
  • a KCSV a 2M vonalon,
  • az ICS a 47-es vonalon állt forgalomba,
  • a feldíszített Fogaskerekű 17:43-kor indult el Városmajor végállomásról.

Járműveink az alábbi menetrend szerint közlekednek január 6-ig.

Szeretnél többet
olvasni?

SUP-deszkáról fedezhetjük fel Budapestet – jön a XI. Budapest SUP Fesztivál

Július 4-én ismét a vízé lesz a főszerep Budapesten: a XI. Budapest SUP Fesztiválon több száz stand up paddle-rajongó evez […]

#Ajánló /

Hűsítő kuponnapok és havi ajánlatok a Bamba Marhában júliusban!

Hűsítő nyári ajánlatok július 6-tól - hatalmas kedvezmények, ajándékok, akciók várnak a Bamba Appban! Töltsd le az alkalmazásunkat, hiszen 4 […]

#Ajánló /

Méra World Music

A MÉRA WORLD MUSIC Erdély egyedüli nemzetközi világzenei csűrfesztiválja, amelynek a kalotaszegi Méra falusi portái adnak otthont. További részletekért kattints […]

#Fesztivál ajánlók /