#Ajánló /

Titkos receptek és nyitott kapuk – így kóstolhatunk bele a vidéki Magyarországba

Rézüstben rotyogó szilvalekvár, apácafingocska, sajtkészítés, borkóstolók, kovászoskenyér-sütés és látogatható családi gazdaságok: augusztus 22-én Szatmár-Beregben kezdődik, majd október elejéig az ország 19 térségét járja végig a Nyitott Porta Napok. Az országos programsorozat a vidéki Magyarországot ezúttal belülről mutatja meg az utazóknak.

Van, amikor egy vidék felfedezéséhez nem múzeumba vagy látogatóközpontba kell belépni, hanem egyszerűen be kell kopogtatni egy porta kapuján. Erre épül a Nyitott Porta Napok koncepciója, amelynek keretében családi gazdaságok, pincészetek, kistermelők és kézműves manufaktúrák engedik be a látogatókat a kulisszák mögé.

A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. Vidék- és Térségfejlesztési Támogató Egysége által szervezett programsorozat 2026-ban az előző évi pilotprogram után jelentősen kibővül: augusztus 22. és október 4. között öt hétvégén, összesen 19 térségben várják a vendégeket.

A cél nem egyszerűen az, hogy a látogatók helyi termékeket vásároljanak. Megismerhetik azokat az embereket is, akik ezeket készítik, bepillanthatnak a gazdaságok mindennapjaiba, és sok helyen maguk is bekapcsolódhatnak a munkába.

Szatmári szilvával kezdődik

Az első Nyitott Porta-hétvégét augusztus 22–23-án Szatmár-Beregben rendezik, ahol természetesen az egyik legismertebb helyi kincs, a szatmári szilva is főszerepet kap.

A vendégek megnézhetik, hogyan készül a hagyományos szilvalekvár, amely akár 24 órán keresztül rotyog a rézüstben, de a kóstolók kínálatából sem maradnak ki a térség jellegzetes fogásai.

És itt jön az a név, amelyet valószínűleg nehéz elfelejteni: az apácafingocska, más néven – ahogy a wikipedia írja az apácafánk vagy apácasóhaj, ami valójában egy hagyományos méretű , égetett tésztából készült fánkféleség.

A különleges nevű helyi finomság mellett töltike és más szatmár-beregi specialitások is kerülnek az asztalokra. A látogatás lényege azonban éppen az, hogy az érdeklődők ne csak megkóstolják a kész terméket, hanem azt is lássák, hogyan és miből készül.

Sajtot készíthetünk, kenyeret süthetünk, bort csapolhatunk

A Nyitott Porta Napok programjai térségenként változnak, így szinte minden hétvégén más arcát mutathatja meg a vidéki Magyarország.

Lesznek vezetett farm- és portabejárások, helyitermék- és borkóstolók, gyógynövényes programok, állatsimogatók és pónilovaglás. Máshol a kézműves hagyományok kerülnek előtérbe: a látogatók kipróbálhatják például a fazekaskorongozást, a kosárfonást, a méhviaszgyertya-öntést vagy akár a fafaragást.

A gasztronómiai programokon hagyományos kovászos kenyér készítésével, sajtkészítéssel és lekvárfőzéssel is lehet találkozni, a pincészetekben pedig akár közvetlenül a hordóból is megkóstolható a bor.

Mindez egy olyan turisztikai irányzatba illeszkedik, amelyben az utazó már nem egyszerű szemlélő: személyesen szeretne találkozni a helyi emberekkel, ízekkel és hagyományokkal.

Bringával is bejárhatók a porták

A szervezők a Nyitott Porta Napokat az aktív turizmussal is összekapcsolják. A porták egy része kerékpáros kirándulások állomásaként is felkereshető, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség túraötletekkel és útvonalakkal segíti az érdeklődőket.

Az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ közreműködésével pedig túra-, kerékpáros és vízitúra-ajánlatok kapcsolódnak a programhoz. Így egy gazdaság vagy manufaktúra meglátogatása akár egy egész napos kirándulás része lehet. A kínálat a kisgyermekes családoktól a tapasztalt kerékpárosokig többféle közönségnek szól.

A programsorozat mottója – „Kóstolj bele tájról tájra!” – jól összefoglalja a kezdeményezés lényegét. Magyarország különböző vidékeinek saját alapanyagai, receptjei, kézműves hagyományai és gazdálkodási kultúrája van, amelyeket ezúttal maguk a helyi termelők mutatnak be.

A programhoz a Stílusos Vidéki Éttermiség tagéttermei is kapcsolódnak: helyi alapanyagokra épülő menükkel és bemutatókkal hívják fel a figyelmet a magyar vidék gasztronómiai értékeire.

A Nyitott Porta Napoknak ugyanakkor gazdasági célja is van. A kezdeményezés a kistermelők ismertségének növelésével és turisztikai szolgáltatásaik bővítésével új bevételi lehetőségeket teremthet a vidéki gazdaságok számára.

Öt hétvége a vidéki Magyarország felfedezésére

A programsorozat augusztus 22-én indul, majd szeptemberben és október első hétvégéjén folytatódik. A részt vevő térségek, porták és programok köre folyamatosan bővül.

Éppen ezért indulás előtt érdemes ellenőrizni az aktuális kínálatot, különösen azért, mert egyes kézműves és gasztronómiai workshopokon korlátozott a férőhely, ezért előzetes regisztrációra is szükség lehet.

Szeretnél többet
olvasni?

Tovább látogatható a magyar Aranykulcs és a szállodások világát bemutató kiállítás

Határozatlan időre meghosszabbították A Magyar Aranykulcs – Szállodai portások a vendégekért című kiállítás nyitvatartását a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban. […]

#Ajánló /

Protein Bro és Toriyama Wagyu burger a Bamba Marha szeptemberi kínálatában!

Visszatért a Toriyama Wagyu burgerünk, amely ismét csak limitált ideig kapható! A wagyu egy japán szarvasmarha fajta, melynek húsa világszerte […]

#Ajánló /

Egy nap, amikor Thaiföld Budapestre költözik – jön a Thai Fesztivál

Maszkos táncdráma, thai ízek, muay thai, meditáció és egy Bangkokba szóló repülőjegy is várja a látogatókat szeptember 13-án a budapesti […]

#Ajánló /