#Ajánló /

Élményséta Hajdúszoboszlón

Miközben Hajdúszoboszló már eddig is a legnépszerűbb hazai úti célok közé tartozott, a tavasz megérkeztével igazán kellemes program lehet egy séta is a város szépen felújított sétálóövezetében.

Tavaly kétmilliárd forintnyi, vissza nem térítendő támogatásból megvalósult fejlesztés eredményeként újult meg a hajdúszoboszlói szállodasor, amely a Hungarospa strand prémium zónájával együtt két olyan attrakció, ami a covid utáni időszakban csábítja utazásra a látogatókat.

A város központjába érve kellemes látványt nyújt a Szent István Parknak a strand és gyógyfürdő főbejárata előtti megújult része továbbá a megszépült Mátyás Király sétány. Az attraktív sétálóutca élményvilágát emellett számos új kényelmi elem és élménypont teszi gazdagabbá.

A családdal érkezők számára külön öröm, hogy többféle érdekesség egyikeként, a kicsiket és a nagyokat egyaránt elkápráztatja az a kishajóúsztató, amelynek végében egy guggoló, éppen papírhajóját a vízre helyező kislány bronzszobra áll. Egyedi attrakció az a Föld hangja installáció, amelynél a felszín alatt futó, a föld felett sárga tölcsérekben végződő, fémből készült elemek vezetik fel a nézelődőkhöz, a mélyebb rétegek morajlását.

De már most látszik, hogy a megújult városrész egyik legnépszerűbb helyszíne a Mátyás Király sétányon végigfutó hullám motívum végpontja lesz, amely egy 3D-s festményben szimbolizálja a termálvíz lelőhelyét jelentő mélységet.

Mindezek mellett a sétányon három szökőkút, egy Debrecent és egy Hortobágyot jelképező térelem, valamint a világító lávakövek is azt jelzik, hogy Hajdúszoboszló központja a hagyományos értékeit megőrizve lépett egy új korszakba.

Amit az is jelez, hogy a sétáló utca megújítása során a zöldfelületeknek is kiemelt figyelem jutott: összesen közel 2000 négyzetméteren telepítettek díszfákat, örökzöldeket, cserjéket és sziklakerti növényeket.

A fenntarthatóság jegyében a kerékpárral érkezőkre is kiemelten gondoltak, hiszen vidám tetőzettel felszerelt kerékpártárolókkal és szervizpontokkal várják a biciklizőket, miközben a gyógyfürdő főépülete mellett új vendéglátóhelyiséggel, egy szociális blokkal és újonnan kialakított baba-mama váróhelyiséggel is bővült a korzó.

Szeretnél többet
olvasni?

Olvasás világnapja: öt hazai könyvtár, ahol a gyűjtemények mellett az építészet is lenyűgöz

Szeptember 8. az olvasás világnapja, amely kiváló alkalmat nyújt arra, hogy nyugodtan elmerüljünk a könyvek magával ragadó világában. Mi lehetne […]

#Ajánló /

Öveket becsatolni! – közlekedésbiztonság múltja és jövője a Közlekedési Múzeumban

Törley Józseftől a légzsákon és a radarokon át egészen a mesterséges intelligenciáig vezet az út a Közlekedési Múzeum Öveket becsatolni! […]

#Ajánló /

Egy hétvégére ismét Tatára költözteti a SVÉT a vidéki gasztronómiát

Szeptember 12–13-án ismét a magyar vidéki gasztronómia egyik legnagyobb találkozóhelyévé válik Tata. A SVÉT 16.0 két napra az Esterházy-kastély festői, […]

#Ajánló /