A Hámori-tó Lillafüreden a Bükk egyik legromantikusabb természeti látványossága: smaragdzöld vize, a tavat körbeölelő hegyek és a partján magasodó Palotaszálló épületegyüttese szinte mesebeli díszletet teremt. Nem véletlen, hogy a tó szépségét már Petőfi is megörökítette – a sötétzöld víztükör valóban az erdős bércek színeit veri vissza.

Habár első pillantásra természetes tónak tűnik, a Hámori-tó valójában mesterségesen megnagyobbított vízfelület. A Garadna-patak és a Szinva-patak vizét eredetileg nem a látvány kedvéért duzzasztották fel, hanem a környék vashámorainak vízigényét szolgálta. A funkció idővel átalakult: a 19. század végétől egyre inkább a turizmusé lett a főszerep, a 20. század elején még strandfürdő is működött a tó partján.

A víz azonban ma is hűvös – nyáron sem melegszik 20–22 fok fölé –, így a fürdés helyett a csónakázás és a horgászat maradt megengedett időtöltésnek.

A tó déli oldalán húzódó, mintegy másfél kilométeres sétány igazi lassú sétára csábít. Az út mentén források, mohás sziklák, vízbe dőlt bükkfák és buja vízi növényzet váltják egymást, a Garadna-patak torkolatánál pedig különösen gazdag élővilág fogadja a figyelmes szemlélődőt. Tavasszal gólyahír és acsalapu virágzik, de a tó és a mocsaras partszakasz találkozása egész évben izgalmas arcát mutatja.

Lillafüred arculata a két világháború között vált teljessé: ekkor épült fel a Palotaszálló, a függőkert és a vízeséshez, barlangokhoz vezető romantikus sétányrendszer. A környező hegyoldalak kilátópontjai és pihenői ma is kedvelt célpontjai a kirándulóknak.

A Hámori-tó így egyszerre ipartörténeti emlék, természeti ritkaság és klasszikus kirándulóhely – egy olyan pont a Bükkben, ahol megáll az idő, és ahol a táj csendje önmagában is élmény.

1/2

×