Augusztus 11. és 20. között harmincharmadik alkalommal rendezik meg Százhalombattán a Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivált és Népművészeti Vásárt. Az európai szinten is jelentős folklóreseményen idén Bolívia, Chile, Görögország, India, Indonézia, Peru, Szlovákia, Uruguay és Magyarország táncosai, zenészei találkoznak – és velük együtt néhány napra a világ is beköltözik a városba. A Summerfest egyik régi jelképe a híd. Nem véletlenül: a fesztivál kezdettől fogva arra vállalkozott, hogy kultúrák, országok és emberek között teremtsen kapcsolatot. A gondolat már az 1997-es nyitóceremónián is megjelent, és azóta a rendezvény egész filozófiáját meghatározza. A Summerfest különlegessége ugyanis nemcsak az, hogy külföldi folklóregyütteseket hoz Magyarországra. A vendégek és a közönség itt sokszor valóban találkozik egymással: együtt táncolnak a Népek Bálján, a fesztiválklubban és a táncházakban, a gyerekek pedig külföldi résztvevőktől tanulhatnak játékokat. A rendezvény nemzetközi rangját jelzi, hogy 1998 óta rendelkezik a CIOFF, a nemzetközi folklór- és népművészeti szervezet minősítésével. Kilenc ország táncosai Százhalombattán A 2026-os fesztiválon Bolívia, Chile, Görögország, India, Indonézia, Peru, Szlovákia, Uruguay és Magyarország képviselői vesznek részt. A nemzetközi együttesek már a nyitóünnepségen bemutatkoznak, majd a Táncpanoráma előadásain részletesebb ízelítőt is adnak saját kultúrájukból. Az egyik műsorban Görögország, India, Indonézia és Uruguay táncosai lépnek színpadra a Forrás Néptáncegyüttes Független Színházzal, egy másik esten pedig Bolívia, Chile, Peru és Szlovákia együttesei mutatkoznak be a Pesovár Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola növendékeivel. A világzenei koncerteken Indonézia és Uruguay, illetve Bolívia, Chile és Peru zenészei is hallhatók lesznek, így a fesztivál nemcsak látványban, hanem zeneileg is valódi világkörüli utazást kínál. A nemzetközi folklór mellett erős magyar zenei program is várja a közönséget. Szabadtéri koncertet ad a Váradi Roma Café, fellép a Koszika & Sárik Péter Trió, a Ritmusa zenekar és a Magyar Banda, a Kolo Együttes pedig fennállásának 50. évfordulóját ünnepli jubileumi koncerttel. Bársony Bálint és a Magyar Rhapsody Projekt az Ősapáink útján című produkcióval érkezik. Már a fesztivált megelőző hangolóprogram is erős felütést ad: a Nemzetközi Cigány Dal Napján Szirtes Edina Mókus, az EtnoRom és a Ternipe lép fel. Színház is kerül a folklór mellé. A Summerfest programja jóval túlmutat a néptáncon. A Veres1 Színház a Neoton-dalokból építkező Szép nyári nap című musicallel érkezik, a Sensum Arts Kulturális Egyesület a Gül baba című zenés játékot mutatja be, a Turay Ida Színház pedig az Anconai szerelmesek című zenés komédiát hozza Százhalombattára. A fesztivál idején több kiállítás is nyílik: Takács Gergely Mozdulat című tárlata mellett A pillanat folklórja, valamint a Galgamácsa örökségét és a női viselet életúton át történő változását bemutató kiállítás is várja az érdeklődőket. Nem nézni kell, hanem bekapcsolódni Talán ez különbözteti meg leginkább a Summerfestet sok más fesztiváltól. A Népek Bálján például maguk a külföldi együttesek tanítják táncolni a közönséget. A fesztiválklubok, a táncházak és a szabadtéri programok ugyancsak azt szolgálják, hogy a néző ne pusztán külső szemlélő legyen. A családokat a Ramazuri programjai várják. Fekete Dávid, Ricsi bácsi, Gulyás László vándormuzsikus és a Rutkai Bori Banda mellett nemzetközi játszóházak, mesejurta, kézműves foglalkozások, népi ügyességi játékok és hungarikum-bemutatók színesítik a programot. A gyerekek többek között Indonézia, Uruguay, Bolívia, Chile és Peru játékos hagyományaival is megismerkedhetnek. A fesztivál látványos pillanatai közé tartozik a zászlófelvonás és a zenés-táncos felvonulás, amely után a külföldi együttesek a Szent István téren közösen nyitják meg a Summerfestet. Az ünnep augusztus 20-án a „Búcsúzunk világ!” záróceremóniával ér véget, egybekötve az államalapítás városi ünnepségével. A hagyományos emlékfaültetés szintén része az utolsó nap programjának. A szabadtéri koncertek és a Szent István téren rendezett családi programok ingyenesen látogathatók, míg egyes színházi előadásokra és Táncpanoráma-programokra belépőjegyet kell váltani. A záróceremónia ugyancsak ingyenes, de helyre szóló jegy igénylése szükséges. 1/2 ×