#Ajánló /

Sörös kalandok országszerte – május 17-én újra Nyitott Főzdék Napja

Május 17-én, szombaton ismét kinyílnak a sörfőzdék kapui országszerte: újra megrendezik a kisüzemi sörfőzés ünnepét, a Nyitott Főzdék Napját, amely évről évre egyre több sörkedvelőt és gasztronómiai kalandort csábít el a komlóillatú műhelyekbe.

Az országos programsorozat hatodik alkalommal valósul meg, célja pedig változatlan: közelebb vinni a nagyközönséget a hazai kisüzemi sörkultúrához, s egyúttal testközelből megmutatni, hogyan születnek azok a különleges italok, amelyek jóval többet jelentenek egyszerű frissítőnél. A látogatók nemcsak bepillantást nyerhetnek a főzési folyamatba, de lehetőségük nyílik kóstolni, vásárolni, sőt, beszélgetni is a sörmesterekkel.

„Nem készülünk kiemelt sörtípussal, inkább azt kértük a részt vevő főzdéktől, hogy a legismertebb söreik mellett legalább egy friss, szezonális különlegességgel is álljanak elő” – mondta el Knap Gábor főszervező. Ez a koncepció jól tükrözi a kisüzemi sörfőzdék egyik legnagyobb előnyét: a rugalmasságot. Egy-egy új trend vagy ízvilág szinte hetek alatt eljut a csapokra, így aki követi a főzdék kommunikációját, valódi ízbeli felfedezések részese lehet.

A Nyitott Főzdék Napján már az indulás évében, 2020-ban is nagy volt az érdeklődés: azóta közel 40 főzdében fogadták a látogatókat, s az elmúlt évek során mintegy 500 szervezett főzdelátogatás zajlott le az esemény keretében. A rendezvény azóta hagyománnyá vált, amely a magyar sörkultúra fejlődését, a helyi közösségek megerősítését és a tudatos fogyasztói élményt egyaránt szolgálja.

Az idei program különlegessége, hogy a fókuszban az egyedi, gyakran különleges fűszerekkel vagy speciális komlózási eljárásokkal készült sörök, valamint a hordóban érlelt variációk állnak. Aki tehát valami újat, izgalmasat kóstolna, vagy csak egy jó hangulatú napot töltene el a barátai, családja társaságában – érdemes előre kiválasztani egy főzdét, és elindulni a sörös kaland útján.

-azutazó-

Fotó:Nyitott Főzdék Napja

Szeretnél többet
olvasni?

Budapest egy hétre a kávé fővárosa matchával és cuppinggal

Különleges kávék, matchás kreációk, cuppingok, workshopok, kóstolók és pörkölőlátogatások várják szeptember 21. és 27. között a kávérajongókat Budapesten. A Budapest […]

#Ajánló /

A komolyzene ünnepe Szegeden – jön a Szent Gellért Fesztivál

Barokk muzsika, kamarazene, jótékonysági koncert és katonazenekari hangverseny is várja a közönséget szeptember 22. és 30. között Szegeden. A Szent […]

#Ajánló /

Fecskehajtó Fesztivál 2026: két nap hagyomány, zene és tánc a Budai Vigadónál

Szeptember végén, a fecskék elvonulásának időszakában különleges, kétnapos ünnepre készül Budapest I. kerülete: 2026. szeptember 25–26-án rendezik meg először a […]

#Ajánló /