A Mosoni-Duna partján fekvő Mecsér egyik legkülönlegesebb látnivalója a közel kétszáz éves Hajóvontatók háza. A helyi védettség alatt álló épület nem csupán egy tájház, hanem egy mára szinte teljesen eltűnt mesterség emlékét is őrzi, miközben bepillantást enged a Szigetköz egykori folyami életébe. Győr és Mosonmagyaróvár között, a Szigetköz, a Mosoni-síkság és a Hanság találkozásánál fekszik Mecsér, amelynek története egészen 1208-ig nyúlik vissza. A Mosoni-Duna évszázadokon át meghatározta a település életét: lakói halászatból, folyami fuvarozásból és hajóvontatásból éltek. Ez az egykor nélkülözhetetlen mesterség ma már szinte feledésbe merült, emlékét azonban a Hajóvontatók háza őrzi. A Dózsa utcában álló, nádtetős épület közel 200 éves. A hagyomány szerint egykor azoknak a hajóvontatóknak adott otthont és pihenőhelyet, akik a Mosoni-Dunán az árral szemben vontatták fel a megrakott uszályokat és hajókat. Az épület különleges értéke, hogy szinte eredeti állapotában maradt fenn. A vegyes falazatú, hagyományos parasztház négy helyiségből áll. A belépőt előtér és nyitott kéményes konyha fogadja, innen nyílik a lakószoba és a kamra, ahonnan a padlás is megközelíthető. A szobában ma is eredeti cserépkályha áll, míg a kamra és a lakószoba döngölt földpadlója hitelesen idézi fel a XIX. századi vidéki élet mindennapjait. A tájház a Kisalföld Kincsei Egyesület tulajdonában van, amelynek célja a térség természeti, kulturális és épített örökségének megőrzése és bemutatása. Az egyesület hitvallása szerint a múlt értékeinek megőrzése a jövő egyik legfontosabb záloga. Mecsér önmagában is kellemes kirándulóhely. A Mosoni-Duna vadregényes partja kedvelt célpontja a horgászoknak, vízitúrázóknak és természetjáróknak, a településen pedig több műemlék is várja a látogatókat. Érdemes felkeresni a 1900-ban épült neoromán templomot, a Hősök kertjét, a Lourdes-i kápolnát vagy a 800 éves település múltját felidéző emlékparkot. 1/3 ×