#Ajánló /

Szentendrei Ister napok

Tavaly a járványhelyzet miatt sajnos nem tudtuk megtartani a hosszú évek hagyományára visszanyúló Szentendrei Ister Napokat. Még idén sem a szokásos keretek között rendezzük meg a Duna ünnepét: a hagyományos programelemek megmaradnak (nép- és világzenei koncertek, táncház és gyertyaúsztatás, gyerek- és vízisport-programok), de a fesztivál kisebb méretű, kevesebb embert befogadó helyszíneken zajlik majd. Gasztronómiai kiállítók helyett a városi éttermek várják szeretettel a vendégeket.

Szentendre gyöngyszeme, a Duna – ókori nevén Ister – idén is számos vízi programot kínál a helybelieknek és az ide látogatóknak a Dunakorzón, a Riverside Úszóműnél. A Japán Kertben  jóga, a Dunaparti Művelődési Ház udvarán bábszínházkézműves foglalkozások és élményfestés fogadja a látogatókat.

Szombat este a szentendrei kuriózumnak számító zenés gyertyaúsztatás páratlan látványában gyönyörködhet majd a közönség, a Dunakorzón.

A hétvégi koncertek idén a Dunaparti Művelődési Ház udvarán lesznek megrendezve: szombaton délután Petruska András és Zenekara, este Pál István „Szalonna” és Bandája húzza a talpalávalót. A koncertet 22 órától táncház követi, „Szalonna” és Bandája élő zenei kíséretével. Vasárnap délután Szabó Enikő és Zenekara, koraeste a Góbé zenekar játszik. 20 órakor a Talamba lép fel.

Koncertjeink szabadtéren, körbe kerített helyszínen zajlanak, melynek befogadóképesség: 280 fő

A koncerten való részvételhez előzetesen kell online regisztrálni,
illetve jegyet váltani a 
szentendre.jegy.hu oldalon.

A belépéshez védettségi igazolvány szükséges!

Mint ahogy a szentendrei fesztiválokon már megszokott, a Szentendrei TDM most is városismereti sétával készül. Ezúttal egy hajózással egybekötött séta során szeretnék megismertetni az érdeklődőkkel Szentendre és a Szentendrei-sziget páratlan vízi adottságait, a Dunához kötődő helyi hagyományokat, népszokásokat.

A rendezvény egyes programjai ingyenesek, mások belépődíjasok,
amiről a program leírásánál tájékozódhat.

Figyelemmel kísérjük a Covid-19 járványhelyzetre hozott aktuális kormányrendeleteket, és mindig az aktuálisnak megfelelően alakítjuk programjainkat és a biztonsági intézkedéseinket.

Facebook: Szentendrei Ister Napok
Online szórólap: https://issuu.com/szentendreikult/docs/ister2021_szorolap_issuu

Támogatók: Szentendre Város Önkormányzata, NKA

 

PROGRAM 

  1. július 16. péntek

DUNAPARTI MŰVELŐDÉSI HÁZ UDVARA (Dunakorzó 18.)
16:00-18:00 Kézműves foglalkozás Kyrúval (ingyenes)
17:00 Délutáni jóga Kender Krisztával (ingyenes)

  1. július 17. szombat

JAPÁN KERT (Czóbel sétány)
09:00 Napüdvözlet jóga Kender Krisztinával (ingyenes)

RIVERSIDE ÚSZÓMŰ (Dunakorzó)
10:00-16:00
• Vízisport-programok a Vadkacsa Egyesület szervezésében

DUNAPARTI MŰVELŐDÉSI HÁZ UDVARA (Dunakorzó 18.)
10:00-16:00
• Élményfestés Hopka Károllyal (Részvételi díj: 6000 Ft)
• Kézműves foglalkozás Kyrúval (ingyenes)
11:00 Zöld Péter – a Majorka Színház bábelőadása (ingyenes)

Indulás: SZENTENDREI TOURINFORM IRODA (Dumtsa Jenő utca 22.)
11:00 Szentendre a Dunáról nézve – a Szentendrei TDM városismereti sétája (Részvételi díj: 2500 Ft)

DUNAPARTI MŰVELŐDÉSI HÁZ UDVARA* (Dunakorzó 18.)
18:00 Petruska koncert (ingyenes; regisztráció köteles)
20:00 Pál István „Szalonna” és Bandája koncert (Belépő: 1000 Ft)
21:30 Gyertyaúsztatás (Dunakorzó hosszán, a révtől a Kacsakőig) ingyenes
22:00 Táncház Pál István „Szalonna” és Bandája közreműködésével (a Dunaparti Művelődési Ház előtti útszakaszon) ingyenes

 

 

  1. július 18. vasárnap

JAPÁN KERT (Czóbel sétány)
09:00 Napüdvözlet jóga Kender Krisztinával (ingyenes)

RIVERSIDE ÚSZÓMŰ (Dunakorzó)
10:00-16:00
• Vízisport-programok a Vadkacsa Egyesület szervezésében

DUNAPARTI MŰVELŐDÉSI HÁZ UDVARA (Dunakorzó 18.)
10:00-16:00
• Kézműves foglalkozás Kyrúval (ingyenes)
Élményfestés Hopka Károllyal (Részvételi díj: 6000 Ft)

Indulás: SZENTENDREI TOURINFORM IRODA (Dumtsa Jenő utca 22.)
15:00 Szentendre a Dunáról nézve – a Szentendrei TDM városismereti sétája (Részvételi díj: 2500 Ft)

DUNAPARTI MŰVELŐDÉSI HÁZ UDVARA* (Dunakorzó 18.)
16:00 Szabó Enikő és zenekara koncert (ingyenes; regisztráció köteles)
17:30 Góbé koncert (ingyenes; regisztráció köteles)
20:00 Talamba koncert (Belépőjegy: 1000 Ft)

*Koncertjeink szabadtéren, körbe kerített helyszínen zajlanak, melynek befogadóképessége 280 fő.
A koncerten való részvételhez előzetesen kell online regisztrálni, illetve jegyet váltani a https://szentendre.jegy.hu/ oldalon.
A belépéshez védettségi igazolvány (vagy telefonos app) és személyi igazolvány szükséges!

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!

Szeretnél többet
olvasni?

Télbúcsúztató ízekkel kel újra életre a Kakucsi Böllérfesztivál

Van egy nap a téli időszakban, amikor Kakucson minden a hagyományokról, az ízekről és az együttlétről szól. Amikor a füstölgő […]

#Ajánló /

Budapest szívei – tíz év fotókiállítása a Massolit-ban

Valentin-napig tekinthető meg az a különleges tárlat, amely Budapest utcáin felfedezett szívformákat mutat be – ingyenesen. Vannak, akik városnézés közben […]

#Ajánló /

A mese háza – Schéner Mihály álma Békéscsabán

1988-ban valóra vált egy különleges alkotói vízió Békéscsabán: megnyílt a Meseház, amely nem csupán kiállítótér, hanem a gyermeki fantázia, a […]

#Ajánló /