#Ajánló /

Újra fénybe borul a Biodóm

A Budapesti Állatkert Biodómja november 6-tól újra életre kel a fény és a művészet találkozásának jegyében, hiszen megnyílik a Fénydóm 2 névre keresztelt kiállítás. A nagy sikerű márciusi tárlat folytatása most vadonatúj fényalkotásokkal és látványos audiovizuális installációkkal várja az érdeklődőket egészen december 8-ig.

A kiállítás központi témája a természet, melyet a közreműködő hazai és külföldi fényművészek egyedülálló fénytechnikával, több száz intelligens lámpával, projektorokkal és vetítőberendezésekkel mutatnak be a kifejezetten ebbe a térbe megálmodott tárlattal.

A kiállított művek a természet erejét és törékenységét tükrözik, a mikrobiológiai szinttől egészen a világűrig, illetve az emberi beavatkozások hatását is feltárják.

Az alkotások közt interaktív installációk is helyet kapnak, így a látogatók aktívan részeseivé válhatnak a tárlatnak, közvetlen kapcsolatba kerülve a fényekkel és a térrel.

Fénydóm 2 a COLLOC Productions és a Centrum Productions közös művészeti projektje, amelyhez a monumentális fényfestéseiről ismert LaLuz Visuals, valamint a nemzetközi hírű fényművész, Karl Kola is csatlakozott.

Több, mint 50 művész 30 installációja kel életre a különleges atmoszférájú Biodómban, amelyek új perspektívát nyújtanak a természet és az ember kapcsolatának értelmezésére.

A kiállítás mindennap 16:30-tól 21:30-ig látogatható és a szervezők azt javasolják, hogy az érdeklődők legkésőbb 20:30-ig kezdjék meg a kiállítás megtekintését, hogy 21:30-ig elég idejük maradjon a tárlat bejárására.

A helyszíni jegyértékesítés is minden este 20:30-kor zárul, ezután azon a napon már nem lehet jegyet váltani a helyszínen.

A jegyeket előre online, valamint a helyszínen lehet megváltani, a felnőtt belépő 6900 forint, a diák- és nyugdíjas jegy 5500 forint, a 2-14 év közötti gyermekek számára 3500 forint a belépő, 2 év alattiaknak pedig 400 forintos babajegy kapható.

További információk és jegyvásárlás az esemény honlapján.

 

Szeretnél többet
olvasni?

Óriásbábokkal hangolnak a Székesfehérvári Királyi Napokra

Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik: folytatódik a népszerű Királyok a belvárosban eseménysorozat, amely a Székesfehérvári Királyi Napok előprogramjaként varázslatos […]

#Ajánló /

Folytatjuk nyarat a vakáciozóóós fagyis kürtős desszertek hetével.

Három érvünk is van e hét mellett: Imádjuk a fagyit, hát még kürtőskalács darabokkal kombinálva milyen mennyei - tehát Kürtős […]

#Ajánló #Gasztronómia /

Jógázz a város legmagasabb kilátóteraszán!

Fitness brunch, jóga, body art… eddig semmi különös. De mindez 120 méter magasan, Budapest legimpozánsabb panorámájával? A MOL Campus SkyDeck […]

#Ajánló /