#Ajánló /

Vissza a honfoglalás korába: időutazás Bugacon

Augusztus 8–10. között nyolcadik alkalommal rendezik meg Bugacon az Ősök Napját, mely a Kárpát-medence egyik legnagyobb hagyományőrző ünnepe. A rendezvény célja a hun, avar és honfoglalás kori örökség méltó felidézése, valamint a Kárpát-medencei magyarság összetartozásának erősítése – mondta Bíró András Zsolt antropológus, főszervező. A programokon több száz lovas és gyalogos hagyományőrző, tudományos előadások, koncertek, harci bemutatók, gyermekfoglalkozások és Atilla sátra is várja a látogatókat. Az ünnepség kiemelt eseménye a „Csodaszarvas legendája” című lovas színdarab lesz.

Augusztus 8. és 10. között ismét Bugacra figyel minden hagyományőrző, történelemkedvelő és családos látogató, ugyanis nyolcadik alkalommal rendezik meg az Ősök Napját – a Kárpát-medence egyik legnagyobb közösségi ünnepét, amely a magyarság legősibb gyökereit idézi meg. Az esemény célja nem csupán a látvány, hanem az összetartozás erősítése is, hiszen Erdélyből, a Felvidékről, Őrvidékről, Kárpátaljáról és a Délvidékről is érkeznek hagyományőrzők.

A bugaci pusztán az idei évben is felépül a világ legnagyobb jurtája, ezt hívják Atilla sátrának, ahol különleges régészeti és embertani tárlatok várják a látogatókat. Az „Ősök sátra” című kiállításban rekonstruált arcképek és korabeli tárgyak segítségével pillanthatunk be őseink életébe. A tematikus és interaktív tárlatokon íjak, fegyverek és viseletek mesélnek a honfoglaló népek kultúrájáról.

A háromnapos ünnepség minden szempontból grandiózus vállalkozás: a Nomád Vonuláson több száz lovas és gyalogos hagyományőrző sorakozik fel, korhű öltözetben, sólymokkal, szekerekkel, bivalyokkal és tevékkel kísérve.

A látogatók láthatnak lovasíjász és solymász bemutatókat, nomád sportokat, harci játékokat és fegyveres küzdelmeket is. A programokból a gyerekek sem maradnak ki: kézműveskedés, mesemondás, ősi mesterségbemutatók és íjászat is szórakoztatja a legkisebbeket.

„Több mint kétezer négyzetméternyi árnyékolt felületet alakítottunk ki. Gondoltunk a kisgyermekes családokra is, így részükre baba-mama jurtát építettünk, és több ivóvízvételi pontot helyeztünk el a területen” – mondta el Varga Zoltán, a szervező alapítvány műszaki igazgatója.

A színpadon neves zenészek és együttesek gondoskodnak az esti hangulatról: fellép többek között Agócs Gergely és Navratil Andrea, a Misztrál, a Hungarica, Petrás Mária, a Varkocs és a Regélő Fehér Táltosok. A program egyik fénypontja „A csodaszarvas legendája” című lovas színdarab lesz, amely élőképekkel eleveníti meg a magyar mondavilág egyik legismertebb történetét.

A sportkedvelők sem fognak unatkozni: övbirkózó nemzeti bajnokságot, nomád vértes harcokat, íjászversenyeket és „Puszta vágta” néven lovas gyorsasági viadalt is rendeznek. A harcos bemutatók során valósághű összecsapások zajlanak majd, koreográfia nélkül, valódi tudással és fizikai erővel.

Az esemény tudományos dimenziója is hangsúlyos, hiszen a Nagy Előadósátorban hazai és nemzetközi kutatók tartanak előadásokat a magyar népek eredetéről, a honfoglalás korabeli társadalomról, és az ősi hitvilágok rendszeréről.

További információkért kattints ide.

Szeretnél többet
olvasni?

Újra hétvégi menetrendben jár a Királyréti Erdei Kisvasút – varázslatos kirándulás a Börzsöny szívébe

A Királyréti Erdei Kisvasút november 1. és március 31. között hétvégi menetrend szerint működik, vagyis szombaton, vasárnap és ünnepnapokon közlekedik […]

#Ajánló /

Kínai lampionparádé a Budapest Zooban

A Budapest Zoo idén ősszel és télen egészen különleges fénybe borul: 2025. október 17. és 2026. február 22. között a […]

#Ajánló /

Adventi vásárnyitás, gardáliával és darvadozással az országban – hétvégi programajánló

Megnyílnak az ikonikus pesti adventi vásárok a Bazilikánál és a Vörösmarty téren, miközben Tihany ismét a balatoni halászhagyományok fővárosává válik, […]

#Ajánló /